Tételezzük fel, hogy...

Tételezzük fel, hogy hatalmadban állna megbüntetni azokat, akik eddigi életed során bármiben is ártottak neked. Te döntenéd el, kiket és hogyan büntetsz, senki és semmi nem korlátozhatna, a világi és egyházi, sőt a fizikai és logikai törvények sem. Szabad kezet kapsz.

Volt egy ember az életemben, aki nagy anyagi kárt okozott nekem. Előre megfontolt szándékkal tette és anyagilag majdnem lenullázott. Vele mit tegyek? Kézenfekvő lenne, hogy megöljem. De azt hiszem, inkább elvennék tőle mindent, amije van. Pénz, ház, autó és mindenféle egyéb érték. Legyen hajléktalan egész életében és soha ne sikerüljön kikerülnie ebből a helyzetből. Aki azt gondolja, hogy nem voltam igazságos vagy nem érdemelné meg, esetleg azt, hogy bízzam ezt a törvényre, az olvassa el újra az első bekezdést.

Vagy vegyük azt az embert, akinek kitartó aknamunkával, áskálódással, provokálással, ellentétek szításával sikerült szétvernie egy igazán jó közösséget. Ő mit érdemel? Ha visszagondolok a történtekre, elsőre az ő esetében is azt mondanám, golyó a fejébe. De nem lenne ez túl könnyű? Igaz, a sors már valamilyen mértékben megbüntette őt, de ez miért lenne elég nekem? Itt a lehetőség, elintézném, hogy a saját beteg elméjének démonjai valóságossá váljanak. Jó hosszú életet adnék neki és megakadályoznám, hogy a démonok elől az öngyilkosságba vagy a teljes őrületbe meneküljön. Hogy ez már sok? Hogy ez kegyetlen? Te biztosan nem tennéd meg, ugye? Vagy csak nem vagy elég őszinte magadhoz? Esetleg csak megpróbálsz olyannak mutatkozni saját magad előtt is, amilyennek mások előtt mutatod magad? Mert félsz magadtól. Attól, akivé válhatsz. Mert kényelmetlenek a gondolatok.

punishment-1912.jpg

Vagy ott van az áruló barát, aki otthagyott, amikor szükségem lett volna rá. Ő mit érdemel? Nyilván azt, hogy innentől kezdve soha ne legyen egyetlen barátja sem. De ez vajon büntetés vagy bosszú? Egyáltalán mi a különbség?

Mi legyen akkor, ha egy csoportot utálok? Egy olyan csoportot, amelynek bizonyos tagjai ártottak nekem, mások viszont nem. Csak azokat büntessem, akik valóban ártottak? Csak Béla és Jenő fetrengjen kínok között a porban vagy Oszkár is, aki ugyan nem ismer engem, de valószínűsíthető, hogy ha alkalma lenne, a csoporthoz való tartozás miatt ő is kárt okozna?

Mi legyen azokkal, akik kárt okoztak, de a saját szemszögükből nézve a történteket, okuk volt ezt tenni? Dögöljön meg a rendőr, aki elveszi a jogsimat gyorshajtás miatt? Pusztuljon a főnök, aki kirúg, mert egész nap facebookozok az irodában munka helyett? A kurva anyját annak a nőnek, aki elhagy, mert nem foglalkozok vele eleget? Őket is büntessem meg?

Te kiket büntetnél és mivel?

Illetve a bónusz kérdés: mi lenne a legszörnyűbb büntetés, amit el tudsz képzelni?