A Láthatatlanok az első befejezett könyvem. Pontosabban a harmadik. Még pontosabban a harmadik, hatodik, hetedik, nyolcadik és a kilencedik. Ne nézz ilyen furcsán, ennyire azért nem bonyolult! Azért írtam, hogy a harmadik, mert előtte már befejeztem két történetet, de ezek soha nem jelentek meg és most azt mondom, nem is fognak. Azért hatodik, hetedik satöbbi, mert voltaképpen öt részből áll.

Valamikor az 1990-es évek végén kezdtem el írni az első részt, bár akkor még nem sejtettem, hogy lesz második is. Az ihletet és az alapötletet Roger Peyrefitte Különleges barátságok című könyve adta, amely egy nagyon szép, de nagyon szomorú és nagyon nehéz könyv. Valami olyasmit akartam írni, ami hasonlít rá, de könnyedebb és ha nem is vidámabb, de összességében pozitívabb.

Nagyon nehezen született meg az első rész, csak 2004-ben fejeztem be és úgy gondoltam, nem is folytatom, de néhány hétnyi szenvedés után rájöttem, annyira tetszik az a világ, amelyben játszódik, hogy nem tudom otthagyni, tehát megírtam a második részt is. Ez már sokkal gyorsabban elkészült, alig egy év alatt és ismét azt gondoltam, itt a vége.

De csak nem tudtam otthagyni, ezért megírtam az első két rész előzményét, ezzel megadtam az alapokat a már megírt részekhez, kerekebbé tettem a történetet, hogy 2005 végén azt mondhassam, most már tényleg befejeztem.

Mégis folytattam, úgy éreztem, nem lenne tisztességes a főszereplőkkel szemben, hogy nem írom tovább a történetüket, joguk van ahhoz, hogy boldogok legyenek vagy legalábbis tovább éljenek. Megszületett a negyedik rész és most már elégedett voltam. Úgy éreztem, bár a lezárás talán kissé furcsa, mégis kerek és azt sugallja, most már minden rendben lesz a szereplőkkel, otthagyhatom őket, most már maguk is boldogulnak.

Az ötödik rész igazából nem is ötödik résznek indult, hanem egy önálló történetnek, amelyet csak az egyik szereplő személye kötött volna az előző részekhez, mégis úgy alakult, hogy ez lett a valódi lezárás, mert eszembe jutott, hogy ezzel a lépéssel mintegy keretbe foglalhatnám az egészet.

Hogy miről szól? Nehéz lenne elmondani, mert ha eleget mondok ahhoz, hogy követhető legyen, már túl sokat árulok el róla. A legjobb lesz, ha a következő bejegyzésben leírom a fülszöveget, onnan sok minden kiderül majd.