Szinte közvetlenül a halott férfi mellett egy fiatal nő állt. Valamivel magasabb volt Javiernél, karcsú termetével, rövid hajával, keskeny csípőjével és alma formájú melleivel egészen fiús volt, de arcának formája és vonásai biztossá tették, hogy nőről van szó. Nem volt szép, mandulavágású szemei vörösen világítottak, szája vérvörösre festve. Javier felismerte, rögtön el is tette a kardot és a nő felé indult, aki végigmérte és elhúzta a száját.

– Nem sokat nőttél az utóbbi időben, Javier!

– Te viszont sokkal öregebb lettél, Alene!

– Akkor mindketten hűek maradtunk önmagunkhoz – mondta a nő és elnevette magát. Ölelésre nyújtotta karjait, de Javier óvatos volt és a helyén maradt. Alene elmosolyodott.

– Csak a testőreim, őket érzed.

– Igazán segíthettek volna!

– Más küzdelmébe nem szólnak bele, ők elsősorban engem védenek és nem másokat, még akkor sem, ha az illető az én kedves kis kölyökvámpírom. Na gyere ide!

Javier odalépett hozzá és megölelte. Alene végigsimította a fiú haját és óvatosan megtapintotta a vállán lévő sebet.

– Ittam a véréből – mondta Javier tűnődve. – Lesz valami bajom tőle?

– Nem hiszem. Ezek egyszerű emberek, legalábbis azok voltak, míg be nem álltak a rendbe. Valamit szednek, szinte azon élnek, de ránk nézve nem veszélyes. Nem ez lesz a legnagyobb problémád. Szinte csak olyasmit tettél eddigi életedben, ami az Angyalok szerint bűn. Soroljam? Vámpír vagy, ráadásul Vasquez fia. A saját törvényeid szerint élsz, a lányok helyett inkább a helyes fiúkat kergeted. Megint megöltél két Angyalt, ráadásul két magasabb rangút. Ahogy elnézem őket, ezek a legifjabb generációhoz tartoznak, legalábbis az álcázásból ítélve. Egyébként iható a vérük, még nem hallottam senkiről, aki megbetegedett volna tőle, bár tény, hogy elég furcsa íze van és ha sokat iszol belőle, megzavarhatja az agyad.

– Az mit jelent?

– Olyan, mint… voltál már részeg?

Javier megrázta a fejét.

– Bort már ittam, de azt hiszem, nem voltam részeg tőle.

– Akkor nem tudom jobban elmagyarázni, eltompulnak az érzékeid, mintha vízfüggöny mögül néznéd a világot, de míg a részegség jó érzés, ez nem annyira, mintha bezártak volna egy áttetsző gömbbe. Ha akarod, kipróbálhatod, de nem javaslom.

– Miért?

– Ők már egy másik faj, nem emberek és nem is vámpírok. Nem tudom, mi történt velük, de már régóta figyelem őket és tudom, hogy megváltoztak. Kívülről és belülről is. Nézd a szemüket, világít, de nem hasonlít a miénkre és ez a kettő álcázta magát, erre még te sem vagy képes. A lényeg, hogy óvatosabbnak kell lenned.

– Ugyan, én mindig szerencsés voltam – mondta a fiú mosolyogva.

– Maradjon is így. Miért kerestél meg?

– Szeretném, ha csinálnál nekem egy kardot.

– Két kard? Nem gondolod, hogy ez meghaladja a képességeidet? A Régi Mestereken kívül senkit sem láttam, aki elfogadhatóan vívott volna két karddal. Ez a nyomorult, akit ledöftél, ez is egy bohóc volt, csak próbálkozott.

Javier felvonta szemöldökét, nem esett jól neki, hogy Alene ennyire lebecsülte ellenfele tudását, mert ezzel akarva-akaratlanul róla is ítéletet mondott.

– Nagyon remélem, hogy jó úton jársz. Sokat gondolkodtam rólad és mindig is féltettelek. Nem könnyű ez az élet gyerekként.

– Már nem vagyok gyerek – mondta Javier.

– Mindig az maradsz, kedvesem, bármit is gondolsz. Nem csak a tested marad változatlan, a lelked sem öregszik, csak új tapasztalatokat gyűjtesz, de soha nem nősz fel teljesen.

– Néha mást gondolok…

– Ez elkerülhetetlen, a mi életünk erről szól. Viszont nekem már kezd elegem lenni ebből a környékből. Takarítsuk el a hullákat és menjünk innen. Ha az Angyalok megtudják, hogy ehhez közünk volt, idecsődülnek és hetekig kerülgethetjük őket.

Hirtelen megelevenedett a sötétség, fekete ruhás férfiak jelentek meg körülöttük, oldalukon mindannyian ott viselték a kardot. Szótlanul és gyorsan végezték a munkájukat, szürke sóderszerű anyagot szórtak szét a hullákon és a földön, amely magába szívta a vért, majd nagyon finom fekete porrá bomlasztotta a tetemeket, amelyeket a szél felkapott és szétszórt a parton és a vízen. Miután mindent elintéztek, egyikük Alene felé bólintott és visszaléptek a sötétségbe.

Elindultak, lassan ballagtak egymás mellett, nem szóltak egy szót sem, amíg maguk mögött nem hagyták a kikötőt.

– Merre élsz mostanában?

– Mindenfelé. Most Magyarországról jövök.

– Ott sem voltam még.

– Te még sehol nem voltál – nézett fel Javier. Alene elnevette magát.

– Én már nem mozdulhatok innen, itt van mindenem és nem könnyen adom fel azt, amit felépítettem. Itt van a műhelyem is, mindenki tudja, hol keressen. Jut eszembe, ugye van pénzed?

– Ne aggódj, ki tudom fizetni a kardot.

– Nem aggódtam, neked hitelezek, ha kell, mert szeretlek.

– Köszönöm, de van pénzem. Mikorra tudnád megcsinálni?

– Talán egy hónap alatt. Addig átgondolhatod a dolgot.

– Miért kellene átgondolnom?

– A mi fajtánk számára a szerelem mindig veszélyes.

– Ki mondta, hogy szerelmes vagyok?

– Érzem rajtad, Javier. Tudom, hogy van valaki, akire gondolsz. Nem vagyok képes arra, hogy érzékeljem a gondolataidat és ezt nagyon sajnálom, de a vak is látja rajtad.

Javier vállat vont.

– Mi ezzel a baj? Mi is ugyanúgy érzünk, mint az emberek.

– Igen, de olyanok iránt érezzük, akik különböznek tőlünk. Ő megöregszik és meghal, te nem változol. Te megunod, esetleg ő érti meg, mi várható és otthagy. Még soha nem hallottam arról, hogy egy magunkfajta hosszabb ideig élvezni tudta volna a szerelmet. Te még rosszabb helyzetben vagy, Javier, mert gyerek vagy.

– Tudom…

– Akit találtál, veled egykorú, igaz?

– Igen, persze…

– Akkor gondold végig, mi várható. Nem akarom elvenni a kedved, csak meg akarlak óvni egy csalódástól, ami biztosan be fog következni. Eltelik néhány év, belőle felnőtt lesz, te gyerek maradsz, ebben a beteg világban majd őt fogják meghurcolni, ha kitart melletted - már ha nem unod meg hamarabb.

– Én nem fogom megunni, hiszen szeretem.

– Most. Te azt teszel, amit akarsz, korlátlan időd van rá, mindig fogsz találni valakit, aki megtetszik. A te esetedben nem létezik olyan, hogy sírig tartó szerelem. Az ő életébe viszont talán csak két-három igazi szerelem fér bele.

– Tudom, mit kell tennem.

– Szóval át akarod változtatni, hogy örökre veled maradjon?

– Ő is akarja.

– Ó kedvesem, te is beleestél abba a hibába, mint közülünk olyan sokan. A korodbeli fiúk még képtelenek arra, hogy felfogják, miről szólna az új életük. Gondolom, nem meséltél neki az átváltozásról, arról, hogy soha nem lesz belőle felnőtt, hogy félig gyerektestben kell élnie akár ezer évig is és hogy még meghalni sem tud olyan könnyen, ráadásul mindennek te leszel az oka. Amint felfogja, milyen helyzetbe került miattad, hogy végleg fel kell adnia az eddigi életét és soha többé nem lehet olyan, mint volt, gyűlölni fog. Szerinted mit szól, ha megtudja, hogy vadászni fognak rá, hogy el akarják pusztítani csak azért, mert olyan, amilyen? Gondolom, azt sem tudod, hányan haltak meg közülünk az általunk átváltoztatott emberek kezétől? Sokan, nagyon sokan. Te is meg akartad ölni Vasquezt, csak túl ügyetlen voltál hozzá.

– De Vasquez nem volt szerelmes belém, az teljesen más – ellenkezett Javier.

– Tényleg nem vetted észre? Mit gondolsz, miért változtatott át? Szerelmes volt beléd, még soha nem láttam embert ennyire megőrülni egy kölyök miatt.

– De… én miért nem vettem észre ebből semmit? - kérdezte halkan. Megdöbbentette, amit Alene mondott. Még soha nem gondolt arra, hogy Vasquez miért emelte fel és miért csinált belőle vámpírt. Azt hitte, az öreg spanyol csak jó akart lenni hozzá.

– Szerelmes volt és most csak érzelmekről beszélek. A gondolataidba lett szerelmes és abba a vámpírba, akit meglátott benned. Nem azt mondom, hogy megkívánta a feneked, bár tökéletesen megérteném. Ha nem ellenkezne az elveimmel, én is becibálnálak az ágyamba, mert van benned valami, amitől az ember megvadul. Szóval Vasquez csodálatos ember… a maga módján. Ne gondolkodj ezen, Javier. Inkább azt döntsd el, valóban meg akarod-e tenni ugyanezt valaki mással.

Javier nem felelt, nem tudott mit mondani. Érezte, hogy Alene még nem fejezte be és ezt utálta, mert tudta, hogy a nő mindig utoljára tartogatja a legkellemetlenebb dolgokat.

– Mesélt neked Vasquez arról, mi történt az átváltoztatásod előtt?

– Nem sokat mesélt magáról, mindig csak Quassianról.

– Akkor hallgass ide. Nagyon régen Vasquez szeretett egy nőt és átváltoztatta, mert társat akart magának, ugyanúgy, mint te. Mivel a Régiek nem akarták, hogy a veszélyes és hozzájuk képest felsőbbrendű Vasquez klánt alapítson, megölték a nőt. Vasquez bosszút esküdött és évtizedekig tartó háború kezdődött, aztán lenyugodtak, ő elvonult a világ végébe és ismét átváltoztatott egy nőt. A változatosság kedvéért őt az Angyalok ölték meg. Akkor valami történt Vasquezzel, azóta nem próbálkozott ilyesmivel, benneteket azért vett maga mellé, mert ti legalább a Régiek ellen védve vagytok. Tudod, mi nem ölhetünk gyereket és ti azok vagytok, még ha Vasquez-félék is. Gondold meg, akarsz-e valakit, akihez ragaszkodsz, mert könnyen elvesztheted.

Valahol a lelke mélyén Javier érezte, hogy Alene-nek igaza van és tudta, hogy veszélyes dolgot művel. Az egyetlen, ami miatt valamennyire bízott a döntésében, az a Dávid felől áramló energiahullámok által mutatott kép volt. Érezte benne a leendő gyilkost, érezte, hogy meg akar változni és hogy képes lesz majd az új életre. A lányos külső mögött egy igazi vámpírt látott és remélte, a kép nem csak saját vágyainak kivetülése.

– Szóval, hogy döntöttél?

– Kérem a kardot – mondta. Alene felől aggodalmat és bizonytalanságot érzett, de tudta, hogy meg fogja kapni, amit akar.

– Rendben. Napra pontosan egy hónap múlva, éjfélkor legyél a forradalmi emlékmű mögötti kis hídnál.

– Köszönöm… mindent köszönök.

– Nincs mit. Megcsinálom neked a kardot és ha meggondolod magad, nem kell kifizetned. Még soha nem mondtam ilyet senkinek, maradjon ez a mi titkunk. Egy hónap alatt végiggondolhatod, mit érzel és mit akarsz tenni. Nem akarom elvenni a kedved, de tudnod kell, mit vállalsz és azt is, hogy talán tönkreteszel egy életet, egy olyan emberét, akit szeretsz. Gondolkodj és mondd el, mire jutottál. Most megyek, kedvesem! Legyél jó, ne ölj, csak ha szükséges és legyen mindig édes a vér! Szervusz, Javier! Ha pedig nem gyógyulna a sebed, keress meg a szokott módon, keresünk gyógyszert.

Azzal magához vonta a fiút és szájon csókolta, majd sarkon fordult és karcsú alakját pillanatokon belül elnyelte az éjszaka.