Ahogy ígértem, itt a Juvenis első fejezete, két részre szedve, mivel elég hosszúra sikerült. A következőt néhány nap múlva fogom postolni. Ha van kedved, írd meg kommentben, hogy tetszett, mi jut eszedbe róla, vagy amit csak akarsz!

Tehát:

Már majdnem sikerült, egyetlen mozdulat hiányzott ahhoz, hogy végre megkaparinthassa, de nem volt elég ügyes. A nagydarab, lomha járású férfi észrevette a próbálkozást, gyors mozdulattal hátranyúlt, hüvelykujjával erőteljesen visszanyomta farzsebébe félig kilógó pénztárcáját és hátrafordult.

Killian egy piros ruhás kövér nő mögé siklott, aki édeskés parfümbűzt árasztott maga körül és úgy tett, mintha fogalma sem lenne róla, mi történik körülötte. Szeme sarkából figyelte a férfit, aki úgy döntött, nem kockáztat, kivette nadrágjának zsebéből a pénztárcát és rövid szürke dzsekije alá gyömöszölte.

A fiú csalódottan nézte. Úgy érezte, egész élete olyan, mint ez a mai nap, ahol az idő fülledt, az emberek bágyadtan sétálgatnak az utcákon és mintha az idő is meghatározhatatlanul nyúlós módon telne, egymásba folyó percekkel.

Zsebre dugott kézzel sétált tovább, egy-egy pillantást vetve a mellette elhaladókra. Már a hatodik kört tette a háztömb körül és éppen odébb akart állni, nehogy valaki megjegyezze az arcát, amikor tekintete megakadt a két gyereken, akik a kirakatokat nézegették. Csak azért figyelt fel rájuk, mert a lány eszméletlenül jól nézett ki. Derékig érő, egyenes szálú dús fekete haja volt, egyik tincse hófehérre festve és a szűk fekete farmernadrág ráfeszült formás fenekére.

Amikor megfordult, Killian már az arcát is láthatta, és kifejezetten szépnek találta. Nagy fekete szemeivel, gyönyörűen ívelt, dús szemöldökével és a kelleténél egy kicsit vörösebb ajkaival szinte tökéletesnek tűnt. Bőre fehér volt, mintha szándékosan kerülte volna a napfényt, de Killiannek jobban tetszett, mint azok az agyonszoláriumozott lányok, akiket innen-onnan ismert. Bő kékeszöld pólója ellenére is megállapítható volt, hogy kicsi, de annál feszesebb mellei vannak és hogy nem visel melltartót.

A fiú, akivel sétált, a testvére lehetett, mert nagyon hasonlítottak egymásra, neki is ugyanolyan hosszú haja volt, vonásaik is egyeztek, de lányos külseje és szép arca ellenére is igazi fiúnak tűnt, afféle nagyvárosba tévedt Mauglinak. Húgához hasonlóan ő is farmert viselt és ujjatlan fekete pólót.

Nagyjából egyidősek lehettek és Killian minél tovább nézte őket, annál biztosabb volt abban, hogy testvérek. A köztük lévő kapcsolat meglehetősen intim volt, ez látszott abból, ahogy egymásra néztek, megérintették egymást, mégsem tűntek szerelmespárnak.

Killian elmosolyodott, amikor a lány egy pillanatra belekarolt testvérébe, aki gyors puszit adott az arcára, majd valamit súgott neki. A lány felnevetett és finoman arcon legyintette a fiút, aki rámordult és úgy tett, mintha meg akarná harapni testvére kezét.

Követte őket, nézte a lány fenekét, hosszú combjait és arra gondolt, milyen jó lenne közelebbről megismerni, esetleg egyszerűen csak megdugni. Killian még szűz volt és ez nagyon bosszantotta, mivel körülötte mindenkinek volt már barátnője vagy legalábbis hihetően tudott hazudni róla. Gyereknek érezte magát mellettük és ez jobban idegesítette, mint bármi más.

Lelassított, mert a testvérek megálltak egy kirakat előtt. A lány sokáig nézegetett valamit, a fiú pedig megfogta a karját és megpróbálta elhúzni onnan, de a lány nem hagyta magát. Játékos birkózásba kezdtek, a fiú úgy tett, mintha minden erejével próbálná elráncigálni a lányt, aztán egyszerűen megragadta a derekánál, felkapta és arrébb vitte. A lány nevetett, játékosan ütni kezdte a fiút, aki nem törődött vele, csak vitte tovább. Killian igazán irigyelte, ő is szívesen játszadozott volna valakivel.

Felsóhajtott. Már-már sarkon fordult, hogy szomorúan elballagjon, amikor olyasmi történt, ami miatt úgy döntött, mégis marad. A fiú letette a lányt, majd levette nagy, terepmintás hátizsákját és kivett belőle egy köteg papírpénzt. Killian szemei tágra nyíltak. Látta, ahogy a fiú néhány bankjegyet nyújt át a lánynak, aki kikapja a kezéből és visszaszalad a bolthoz, amelynek a kirakatát nézegette.

Killian a fiút figyelte, aki leült egy padra és ledobta maga mellé a zsákot. Tudta, hogy ha a lányt nem is fogja megszerezni, de a pénzt igen. Szüksége volt rá és az óvatlanság, amivel a fiú a pénzt kezelte, jó esélyt adott neki, hogy meg is szerezze.

Felkaphatná a hátizsákot és elrohanhatna, de a fiú elég sportosnak tűnt ahhoz, hogy utána rohanjon, a futás pedig mindig kétesélyes. Ha sikerül meglógnia, nyert, de ha elkapják, örülhet, ha csak összeverik és nem adják át az első rendőrnek.

Mennyi pénz lehet ezeknél? Az a köteg több mint egy ember féléves fizetése. Abból egy darabig megélhetne és még Golyót is kifizethetné.

Addig állt ott a falat támasztva, amíg a lány ki nem jött a boltból. Látta, ahogy felmutat egy kis csomagot, a fiú pedig engedelmesen átveszi tőle és belegyömöszöli a hátizsákba, majd továbbmennek.

A sétálóutcában közelebb lopózott hozzájuk. Még mindig érdekelte a lány, de egyre többet nézte a hátizsákot. Ismerte a márkát, rejtett zipzáras, de ha egyszer elég közel jut hozzá, mindegy, mi történik, megszerzi a pénzt.
Hol szorosan a nyomukban volt, hol kissé lemaradt. Néha azt is hallotta, hogy beszélgetnek. Nem értette, miről, mert idegen nyelven beszéltek, talán spanyolul. Nem jutott közelebb a pénzhez, de nem adta fel. Már csak azért sem, mert ha ma sem visz neki pénzt, Golyó letépi a tökeit és ismerve azt az állatot, ez nem csak üres fenyegetés. Ráadásul minél hosszabb ideig nézte az előtte sétálgató testvéreket, annál inkább úgy érezte, pontosan tudja, kik ők valójában és már a gondolattól is megborzongott.

---

Soha nem aludt olyan mélyen, hogy környezetének szokatlan zajai fel ne ébresztették volna, így amikor meghallotta, hogy valaki közeledik, Javier kinyitotta a szemét. Egy városszéli gyártelep egyik csarnokában húzták meg magukat éjszakára, hatalmas pamutbálák között, az egyiket felnyitották, hogy ágyat készíthessenek belőle. Az anyag dohos volt, de nem zavarta őket. Kora este érkeztek és miután meggyőződtek arról, hogy ezt a rothadó betonrengeteget senki sem őrzi, úgy döntöttek, itt rendezkednek be.

Killian lábujjhegyen lopakodott a csarnokig. A nagy alumíniumkaput meg sem próbálta kinyitni, tudta, hogy veszettül nyikorogna, így körbejárta az épületet és keresett egy kitört ablakot, amin bemászhat. Sötét volt, így lassan haladt, lábával tapogatta maga előtt az utat.

Megállt a bálák mellett a csarnok közepén és az egyik ablakon át beszűrődő holdfénynél meglátott valamit, ami nagyon hasonlított egy hanyagul a bála tetejére dobott hátizsákra. Közelebb lépett és végigtapogatta a bála oldalát. Az összefogó pántok masszívnak tűntek, vastagok voltak és szélesek, azokon felkapaszkodhat. Megragadta az egyik pántot, belekapaszkodott, majd mászni kezdett.

Ahogy a bála tetejére ért, Javier meghallotta szívének dobogását, ereiben a vér áramlását és megérezte a szagát is. Elhúzta a száját, mert a fiú napok óta nem fürödhetett. Javier szerint erre nem volt mentség, hiszen adott volt a tisztálkodás minden kelléke, a városon átfolyó tiszta vizű folyó, a kellemes idő és szappant is lehet lopni.

Juanita harcra készen lapult mellette, de miután a fiú jelzett neki, hogy a tolvajt ő szeretné elkapni, a lány visszahúzódott.

A fiú a szomszédos bála tetején egyensúlyozott és a Javier fejénél heverő hátizsákot nézegette, aztán hangtalanul közelebb mászott, kinyújtotta egyik kezét és fogást keresett a zsákon. Hosszú ujjai az egyik vállszíj köré fonódtak, tapogatózva keresték és egy idő után megtalálták rajta a biztos fogást. Megmozdította a zsákot, de azonnal el is engedte. Javier kárörvendően elmosolyodott.

A zsákon nem látszott, hogy húsz kilót nyom, Killian mozdulatlanná dermedt és azon gondolkodott, mit tegyen, Javier szinte hallotta, ahogy csikorognak fejében a fogaskerekek. Érezte, hogy kell neki a zsákmány, de tisztában van azzal, hogy túl nehéz ahhoz, hogy csak úgy felkapja.

Csend volt, csak valami gép motorja zúgott halkan a távolban. Killian nem moccant, Javier érezte, ahogy kavarognak a gondolatai. Egyszer csak halk neszt hallott, ahogy a fiú arrébb mászott. Szövet súrlódott szöveten és a tolvajkölyök arrébb mozdult a szomszédos bála felé. Nemsokára más irányból érkezett a kéz és Javier hallotta, ahogy a zsák szájával babrál, majd lassan, óvatosan elkezdi kinyitni a csatot.

Ezt már nem hagyhatta. Villámgyorsan mozdult, egyik kezével megkapaszkodott a bála épen maradt pántjában, a másikkal megragadta Killian csuklóját és magához rántotta. Érezte, ahogy a fiú elveszti az egyensúlyát és feléje lódul, az ellenállásból úgy számolta, nagyjából negyvenöt kilós lehet.

Killian átbukfencezett a bálán és tompa puffanással érkezett a hátára, furcsa kis hangot hallatva, ahogy tüdejéből kiszorult a levegő. Juanita azonnal felpattant és úgy helyezkedett, hogy ha szükséges, támadhasson, de ahogy ránézett a kölyökre, azonnal vissza is húzódott.

Javier tágra nyitotta a szemét, tudta, hogy a sötétben parázsló vörös szempár megteszi a hatását. Így is lett, Killian szemei elkerekedtek, furcsa nyüszítő hangot hallatott, kezei erőtlenül kaparászták a bálát. Javier némi elégedettséggel hallotta a halk, nedves hangot, ahogy összevizeli magát.

Elengedte a kölyköt és mozdulatlanul várta, hogy elmúljanak a pánik pillanatai. Szemügyre vette a fiú rövidre nyírt világosbarna haját, nagy barna szemeit, egyenes orrát és hosszúkás, kissé beesett, sápadt arcát.

– Fürödj meg munka előtt, a szagod méterekkel előtted jár – mondta. Juanita halkan kuncogott mögötte. Killian nem válaszolt, tekintete ide-oda repkedett, azt nézte, hogyan szabadulhatna.

– Nem bántunk – mondta Javier és kissé hátrébb húzódott. – Mi a neved, kölyök?

– Killian.

Javiernek tetszett a fiú remegő hangja. Nem különösebben élvezte, ha valaki reszketve fekszik előtte, de ez a remegés furcsa bájt adott a hangjának. Hirtelen kedve támadt megkóstolni.

Újra közelebb hajolt hozzá, érezte, ahogy felgyorsul a szívverése. Jobb kezével gyengéden oldalra fordította a fejét és egészen közel hajolt a nyakához. Még mindig zavarta az ápolatlansága, de amikor megérezte a vére szagát, kissé megszédült. Hirtelen éhség fogta el, mutatóujjának kimeresztett karmát belebökte Killian nyakába és a testére borulva lassú kortyokban inni kezdte a vérét.