Javier belépett, letette a táskákat a földre és gondosan becsukta maga mögött az ajtót. Körülnézett, feltérképezte a lakást, igyekezett mindent megjegyezni, amit csak lát. Akárhogy is, most az ellenség házában van. Andrea lerúgta a cipőjét és fáradtan leült a konyhai székre, Javier utánament és nekitámaszkodott a konyhapultnak.

– Miért jöttél vissza? – kérdezte Andrea.

– Mit gondolsz?

– Mit akarsz tőlem? Évekbe telt, mire fel tudtam dolgozni, ami történt. Mindenki hülyének nézett, amiért vámpírokról beszéltem, a szüleim kórházba vitettek, mert azt hitték, én öltem meg a saját öcsémet.

Javier csak nézte a nőt, ahogy ott ül magába roskadtan és retiküljéből cigarettát kotor elő. Remegő kézzel rágyújtott, aztán a fiúra nézett. Javier nem akart kedves lenni hozzá.

– Ahhoz képest, hogy ennyire megviselt a dolog, egész jól nézel ki. Ha jól emlékszem, nem mindenki nézett hülyének. A pap, akinek meséltél rólam, biztosan nem, mert ő uszította rám az Angyalokat meg az idióta falubelieket. Arról nem is beszélve, hogy hiába vittek mindenféle orvoshoz, a tény attól még tény marad: igenis te ölted meg az öcsédet. Nekem ehhez semmi közöm nem volt és ezt te is tudod.

– És most? Meg akarsz ölni?

– Hol van Dávid? – kérdezett vissza. Andrea rámeredt.

– Honnan…? – kezdte, aztán elhallgatott és a tenyerébe temette az arcát.

– A rohadt életbe, tudhattam volna, hogy te vagy az!

– Hol van? – kérdezte újra Javier, most már türelmetlenebbül.

– A kórházban, ahová juttattad. Mert te mindenki életét tönkreteszed…

Ismét leküzdötte a vágyat, hogy nekiugorjon. Szüksége volt a nőre ahhoz, hogy mindent megtudjon és ahogy látta, valami olyasmi történt a távollétében, amit meg kellett tudnia. Közelebb lépett Andreához és lefejtette az arcáról a kezeit. Letérdelt elé, de ügyelt, hogy ez ne valamiféle kedvességnek tűnjön, tehát megszorította a nő kezeit. Andrea arca megrándult, Javier tudta, hogy fájdalmat okoz neki.

– Akkor tisztázzunk egy-két dolgot. Amikor megláttam Gergő hulláját, megfogadtam, hogy ha ismét találkozunk, azt nem éled túl. Érted?

A nő sápadtan bólintott.

– Egyetlen módja van annak, hogy megmentsd az életed, vagy legalábbis megpróbáld. Ha mindent elmondasz. Mindent, érted? Mi történt, mikor történt és mekkora a baj? Ha segítesz, megfontolom, hogy életben hagylak. Ha nem… ugye emlékszel még, mire vagyok képes?

Andrea ismét csak bólintott és Javier tudta, hogy emlékszik. Annak az éjszakának az emlékét egy átlagos ember egész életén keresztül cipeli, Andrea pedig látta, hogyan végezte az öreg pap.

Javier elengedte a nő kezét és felállt.

– Van itthon valami ennivaló? – kérdezte. Andrea gépiesen felállt és a hűtőszekrény felé indult. Javier érezte, hogy fél, de nem csak miatta. Ezek szerint nagy a baj, valami olyasmi történhetett Dáviddal, ami több egy egyszerű vakbélgyulladásnál vagy egy lábtörésnél. Andrea kivett egy lábast és a fiú felé nyújtotta, aki levette a fedőt és belenézett. Sült hús volt benne, illata és formája alapján kacsa. Javier nem volt válogatós, bólintott. Andrea becsukta a hűtő ajtaját és intett.

– A hátad mögött a fiókban van kenyér.

Javier kiszolgálta magát, aztán leült egy székre és a nőre nézett.

– Tehát? Hol van Dávid és mi történt?

– Kórházban. Minden reggel lement futni, még iskola előtt. Aztán egyik reggel megjelent két rendőr az ajtóban, hogy azonnal menjek velük, mert Dávidot elütötte egy autó. Bementem velük a kórházba, az egyik elmondta, hogy a kiserdő mellett egy teherautó elgázolta, a sofőr azt mondta, Dávid kirohant elé az úttestre.

Halkan beszél, nem nézett Javierre, csak nézett maga elé és egy műanyagdarabot forgatott az ujjai között, amit az asztalról vett el. Hangja fátyolos volt, érződött rajta, hogy nagyon megrázta a dolog.

– A rendőr azt mondta, hogy furcsa a dolog, mert azon a részen tökéletesen belátható az út, Dávidnak szinte szándékosan kellett kirohannia a kocsi elé ahhoz, hogy elgázolják. Aztán az orvos azt mondta, hogy nem csak elütötték, de előtte valószínűleg más is történt, mert a sérülései túl súlyosak a történtekhez képest.

– Mennyire sérült meg? – kérdezte Javier a kacsa egyik combját harapdálva. Andrea felsóhajtott, látszott rajta, hogy magában már ezerszer végigmondta.

– Betört a koponyája, három bordája is eltörött, mind a két lába, az egyik keze nyolc helyen is, az ujjai is, idegsérülése van, azt a kezét már nem fogja tudni úgy használni, mint azelőtt. A lábait meg egyáltalán nem, megsérült a gerince is, az orvos szerint kicsi az esélye annak, hogy lábra álljon.

Javier döbbenten meredt rá, erre nem számított. Mi történhetett? Első gondolata az volt, hogy talán az Angyalok, de aztán rájött, ez színtiszta baromság, ők egyszerűen megölték volna, de miért tettek volna ilyet? Mi történt vele azelőtt, hogy elütötték?

– Melyik kórházban van?

Andrea csak a fejét ingatta. Javier egyik kimeresztett karmával kocogtatni kezdte a lábas oldalát. Andrea odakapta a fejét és a fiú érezte, ahogy összerázkódik.

– A Szent Katalinban, az intenzíven.

– Helyes. Mit tudsz még? Mit mondtak az orvosok, mi várható? Mit tettek vele? Mit mondtak a rendőrök? Mindent tudni akarok.

– Miért? Mi közöd van neked a fiamhoz?

– Szerintem már magadtól is rájöttél.

– Szóval úgy döntöttél, az egész család életét tönkreteszed…

– Te pont olyan hülye vagy, mint voltál, Andi! Több mint ezer kilométerre voltam innen.

– Az mindegy. Ha nem bukkansz fel, ez nem történik meg.

– Jól van, akkor gyűlölj engem, nem érdekel. De akkor is tudni akarok mindent.

– Minek?

Javier nem válaszolt. Tényleg, minek is akarja tudni? Eszébe jutott Vasquez hidegvére és gyakorlatiassága. Ő most csak azt kérdezte volna meg, hol van Dávid. Aztán bement volna hozzá a kórházba és megnézte volna, milyen állapotban van. A vámpírlét egyik velejárója, hogy az ember egy idő után sokkal jobban ismeri az anatómiát, mint egy gyakorlott orvos.

– Már elvetted tőlem Gergőt, nem engedem, hogy Dávidot is elvedd.

– Te tényleg ilyen hülye vagy? Nem fogtad fel, hogy semmi közöm nem volt ahhoz, ami történt? Mellesleg a helyedben nem pofáznék ennyit, mert már így is ideges vagyok. Ha csak azért jöttem volna, hogy megöljelek, már halott lennél. Egyébként amikor megismertem, még nem tudtam, hogy te vagy az anyja, pedig sejthettem volna. Dávid a barátom és szeretem őt, ezért akarom tudni, mi történt vele. Látni akarom, megnézni, mit tehetek érte.

– Semmit – mondta Andrea félig sírva. – Hetek óra a kórházakat járom, beszéltem mindenkivel, akivel csak lehetett, vittem a röntgeneket, látleletet, papírokat, mindenkinek megmutattam, tanácsot kértem. Mindenki azt mondta, hogy nyugodjak bele, alig van öt százalék esélye, hogy valaha is képes lesz megállni a lábán, de hogy járni nem fog, az biztos.

– Az nem jelent semmit. Ők csak orvosok.

Andrea rámeredt, Javier látta a szemében, hogy pontosan tudja, mire gondol.

– Most már látom, mi történt. Ugyanazt csináltad, mint Gergővel, magadba bolondítottad és el akartad venni tőlünk, de Dávidot nem fogod. Gergő amúgy is olyan… furcsa volt, már akkor sejtettem, hogy nem teljesen normális, de Dávid nem ilyen. Nem hagyom, hogy belőle is olyan szörnyet csinálj, amilyen te vagy.

– Ezt már nem te döntöd el.

– Az anyja vagyok és jogom van…

– Az anyja vagy? Valóban? Remek anya vagy, mondhatom. Évek óta terrorizálják a fiadat, te meg nem vettél észre belőle semmit. Tudtad, hogy nincs egyetlen barátja sem? Hogy senki sem barátkozik vele, mert más, mint a többiek? Mit tudtál erről? És mit tettél ellene? Semmit! Dávid ugyanolyan, mint Gergő volt, de ellentétben vele, benne megvan az, ami emberfelettivé teheti.

– Emberfelettivé? Úgy érted, csak nézzem, ahogy vámpírt csinálsz belőle?

– Vagy ez, vagy a tolószék élete végéig. Kérdezd meg tőle, melyiket választja.

– Nem akarhatja! Nem fog átváltozni!

– Honnan tudod? Gondolom, nem kérdezted meg tőle.

– Miért hagyná? Csak mert te mondod?

– Nincs más választása. Te is tudod, hogy soha nem lesz képes arra, amire előtte volt. Soha nem fog járni, futni, önállóan ellátni magát. Olyan lesz, mint egy csecsemő. Ilyen állapotban akarod tudni csak azért, hogy ne lehessen velem?

– Nem fogom hagyni, hogy elvedd tőlem az egyetlen embert, aki maradt nekem.

– A te hibád, hogy nem maradt melletted senki. Már gyerekként ugyanolyan voltál, mint az apád és ezek szerint azóta sem változtál. Egyébként meg nem tudod megakadályozni, hogy magammal vigyem és jobb, ha meg sem próbálod. Most arra gondolsz, hogy az orvosok néhány év múlva majd kitalálnak valamit, amivel meggyógyíthatják, de hidd el nekem, nem lesz ilyen módszer. Jobban ismerem az emberi anatómiát, mint akár te, akár az orvosok.

– Egészséges lesz?

– Olyan lesz, mint én, mindenben hasonlítani fog rám.

– De akkor már nem az én fiam lesz! – sírta el magát Andrea.

Javier nem válaszolt, csak nézte a nőt, ahogy törölgeti a könnyeit. Sajnálnia kellett volna, de nem volt rá képes. Már nem volt fontos, nem számított, mit mond vagy mit akar. De érezte, hogy talán mégsem az lenne a leghelyesebb, ha csak úgy elvágná a torkát.

– Van egy ajánlatom, Andrea.

Felnézett, Javier nem tudta eldönteni, lát-e érdeklődést a szemében.

– Kihozzuk Dávidot a kórházból és átváltoztatom, utána pedig elmegyünk. Hogy hová, azt soha nem fogod megtudni. Cserébe meghagyom az életed. Azt gondolom, ez egy elég tisztességes ajánlat, tekintve hogy ha rajtad múlt volna, én már halott lennék, ráadásul csak azért, mert nem voltam hajlandó lefeküdni veled.

– Soha nem akartam lefeküdni veled – szipogta.

– Akkor miért vetkőztél le előttem, miért törleszkedtél hozzám?

– Az istenért, te rohadék, csak egy kislány voltam, azt sem tudtam, mit csinálok. Szerelmes voltam beléd, azt akartam, hogy velem legyél.

– Ezért árultad be az öcsédet, hogy ránk találtál a tanyán és csókolóztunk? Tudtad, hogy mit fog kapni attól az idióta apádtól, tudtad, hogy hatalmas bajba kerül miattad. De nem érdekelt, a saját öcséd életét is hajlandó voltál tönkretenni csak azért, hogy eltűnjön a közelemből. Még egyszer felajánlom, hogy meghagyom az életed, ha cserébe lemondasz Dávidról. Elfogadod?

– Van más választásom?

– Persze, hogy van. Ha nem egyezel bele vagy megint megpróbálsz ártani nekem, megöllek.

– Miért csinálod ezt velem? Csak egy gyerek voltam, aki szerelmes volt és ezért hülyeséget csinált. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Igen, azt akartam, hogy ha nem lehetek veled, akkor más se lehessen. Azt akartam, hogy elkergessenek, de azt nem, hogy megöljenek. Azt hiszed, olyan könnyű volt nekem? Anyám mindig is Gergőt szerette jobban, ő volt a kedvenc, a szép és az okos és én ezt utáltam. Féltékeny voltam rá, ez is igaz, de a testvérem volt, nem akartam ártani neki.

– Andrea, ez engem nem érdekel. Ott a tóparton őszinte voltam hozzád, elmondtam, hogy miért nem tudnálak szeretni. Azt is tudhattad, hogy nem akartam ártani senkinek, de te elmentél a paphoz, pedig tudtad, mi vár rám, ha megtalálnak az Angyalok. Tudtad, mert a pap elmondta, ezért zárkóztál be azon az éjszakán. Az életemre törtél és majdnem megöltek miattad, ezért meg kell halnod. De mégsem akarom megölni annak a fiúnak az anyját, akit most fogok átváltoztatni és testvéremmé fogadni. Ezért ajánlottam fel, hogy meghagyom az életedet, ha segítesz. Tudom, hogy ha Dávid elmegy, magányos leszel. Vedd úgy, hogy ez a büntetésed azért, amit tettél.

Andrea nem válaszolt, csak ült a széken görnyedt háttal és a földet nézte. Hosszú idő telt el teljes csendben, majd halkan megszólalt, de tekintetét nem emelte fel.

– Rendben, segítek.