Pocsék érzés, amikor írni akarok, de képtelen vagyok rá. Most például előttem van egy jelenet és az istennek se jutok tovább: egy harminc év körüli nő éjszaka hazafelé tart. Kisvárosban lakik, vagy egy nagyváros külső részében, keskeny, egysávos út mellett kétoldalt töredezett járda, a lámpák némelyike nem ég. Nem kifejezetten rossz környék, csak elhanyagolt, nincsenek amerikai filmekből ismert bűnözők, jellegzetesen sötét alakok, sem szatírok és egyéb nyalánkságok, de az ember érzi, hogy sok minden megtörténhet.

A nő csak megy, talán magassarkú cipő van rajta, de még nem biztos. Ha igen, akkor minden lépését kopogó hang kíséri. Azt hiszem, kosztüm van rajta, talán szürke, de a sötétben nem igazán látszik. Milyen legyen a nő? Legyen mondjuk rövid hajú. Barna és talán göndör, valami hasonló frizura, mint Sigourney Weavernek az Alienben (tudtad, hogy az eredeti neve Susan?), semmi extra. Lehet szemüveges is, vékony fémkeret, egy-két dioptria, enyhe smink, talán csak rúzs, semmi esetre sem akarom, hogy kurvának nézzen ki, inkább... inkább valami más, de hogy mi? Mindegy, menjen az utcán, aztán majd meglátjuk.

Az utca két oldalán családi házak. Talán Magyarországon játszódik a jelenet, talán nem. Bár ha lehunyom a szemem, jellegzetes magyar utcakép jelenik meg előttem, kőkerítések, rácsos kapuk, előkertek, mint a villanegyedben, csak ez a környék kopottabb. Ez baj, mert nem akarom, hogy itthon játszódjon a történet, de úgy látszik, kénytelen vagyok megint a Google Maps segítségét kérni. Szóval utca. Talán hegyoldalban van, de legalábbis egy nem túl meredek lejtőn, a nő felfelé igyekszik. Nem siet, bár látszik rajta, hogy szeretne már otthon lenni, valószínűleg egész nap dolgozott. Hol is? Talán kórházban. Mondjuk nővér vagy orvos. Ez jó, ez összevág a későbbi terveimmel.

Szóval megy. Amikor elhalad egy üres telek előtt (csak egy hevenyészett, rozoga kerítés választja el a telket az utcától, mögötte nincs semmi, csak magasra nőtt fű és két gyümölcsfa, amelyről a környékbeli gyerekek mindig lelopják a... valamit. Almát. Körtét. Szőlőt, meggyet, banánt. Szóval telek meg fa. A nő úgy érzi, mintha valaki lenne ott, de mivel már látott horrorfilmet, nem megy be megnézni, pedig megtehetné, a kerítésen jókora lyuk tátong. Azért megáll, hogy az olvasó izguljon egy kicsit, de aztán továbbindul. Na ekkor látja meg azt a valamit, ami miatt mégis megáll, pedig ez mindenki mást futásra ösztökélne: két vörösen izző pontot a sötét lombok alatt. Hogy miért áll meg? Pontosan azért, amiért más elfutna. Mert tudja, hogy mit lát. Ha filmben lennénk, most a sötétből a vörös szempár tulajdonosának szemszögéből látnánk, kissé imbolygó kameramozgással, ahogy a nő megáll és felénk néz. Kicsit habozik, majd elindul felénk, tehát mégis úgy viselkedik, mint egy idióta. Átbújik a lyukon, kissé nehezen megy neki, mert vigyáz a ruhájára. Lassan jön felénk, jobb kezében tart valamit, talán fegyvert, talán mást, ezt nem látni.

Most megint a nő szemével látjuk a jelenetet, ahogy egyre közeledik a fához és a két vörös ponthoz. Na valahol itt van vége a dolgoknak, mert ugyan tudom, kinek van vörös szeme és a nő miért mászik be az üres telekre, mégsem tudom úgy leírni, hogy jó legyen.

És ez megy már hetek óta...