Miután eljutottam oda, hogy következő könyvem, a Juvenis első fejezete már nem változik... na jó, fogalmazzunk inkább úgy, hogy remélhetőleg már nem változik... szóval úgy döntöttem, közzéteszek belőle néhány oldalt kedvcsinálónak. A szereplők egy része ismerős lehet a Vértestvérekből, elvégre ez egy folytatás, bár a stíluson változtattam, több lett az akció és az erőszak, a romantika, vagy nevezzük inkább úgy, az érzelmek ábrázolása pedig erőteljesen visszaszorult.

Tehát:

Már majdnem megvolt, egyetlen mozdulat hiányzott ahhoz, hogy végre sikerrel járjon, de nem volt elég ügyes. A nagydarab, lomha járású férfi észrevette a próbálkozást, gyors mozdulattal hátranyúlt és hüvelykujjával erőteljesen visszanyomta farzsebébe félig kilógó pénztárcáját, majd hátrafordult.

Killian gyorsan egy piros ruhás kövér nő mögé siklott, aki elviselhetetlenül édeskés parfümbűzt árasztott maga körül és úgy tett, mintha fogalma sem lenne róla, mi történik körülötte. Szeme sarkából figyelte a férfit, aki úgy döntött, nem kockáztat, kivette nadrágjának zsebéből a pénztárcát és rövid szürke dzsekije alá gyömöszölte.

Killian felsóhajtott. Úgy látszik, ez egy ilyen nap. Legszívesebben kést nyomott volna a férfi oldalába, szinte látta maga előtt a mozdulatot, keze megrándult és ettől egy kicsit megijedt. Lelassított és a következő sarkon meg is állt, hogy egy kicsit lenyugodjon.

Mélyeket lélegzett és megpróbált koncentrálni, hogy képes legyen folytatni a próbálkozást, de csak azt érezte, hogy szabadulna ettől az egésztől, kilépne mostani életéből és keresne helyette valami mást, valami jobbat, egyszerűbbet vagy legalább kevésbé reménytelent.

Úgy érezte, egész élete olyan, mint ez a mai nap, ahol az idő fülledt, az emberek a szokottnál is lassabban sétálgatnak az utcákon és mintha az idő is meghatározhatatlanul nyúlós módon telne, egymásba folyó percekkel.

Bágyadtan indult tovább, zsebre dugott kézzel, néha egy-egy pillantást vetve a mellette elhaladókra. Már a hatodik kört tette a háztömb körül és éppen odébb akart állni, nehogy valaki megjegyezze az arcát, amikor tekintete megakadt a két gyereken, akik a kirakatokat nézegették. Csak azért figyelt fel rájuk, mert a lány eszméletlenül jól nézett ki. Derékig érő, egyenes szálú dús fekete haja volt, egyik tincse hófehérre festve és a szűk fekete farmernadrág ráfeszült formás fenekére.

Amikor megfordult, Killian már az arcát is láthatta, és kifejezetten szépnek találta. Nagy fekete szemeivel, tökéletesen ívelt, de szerencsére nem túl dús szemöldökével és a kelleténél talán egy kicsivel vörösebb ajkaival szinte tökéletesnek tűnt.

Bőre fehér volt, mintha csak szándékosan kerülte volna a napot, de Killiannek jobban tetszett, mint azok az agyonszoláriumozott lányok, akiket innen-onnan ismert. Bő kékeszöld pólója ellenére is megállapítható volt, hogy kicsi, de annál feszesebb mellei vannak és hogy nem visel melltartót.

A fiú, akivel sétált, a testvére lehetett, mert nagyon hasonlítottak egymásra. Neki is ugyanolyan hosszú haja volt, arcuk formája és bőrük fehérsége is egyezett, de lányos külseje és szép arca ellenére is igazi fiúnak tűnt, afféle nagyvárosba tévedt Mauglinak. Húgához hasonlóan ő is farmernadrágot viselt és ujjatlan fekete pólót.

Nagyjából egyidősek lehettek, Killian tizennégy-tizenöt évesnek tippelte őket és minél tovább nézte, ahogy egymás mellett sétálnak, annál biztosabb volt abban, hogy testvérek. A közöttük lévő kapcsolat meglehetősen intim volt, ez látszott abból, ahogy egymásra néztek, megérintették egymást, mégsem tűntek szerelmespárnak.

Killian elmosolyodott, amikor a lány egy pillanatra belekarolt testvérébe, aki gyors puszit adott az arcára, majd valamit súgott neki. A lány felnevetett és finoman arcon legyintette a fiút, aki rámordult és úgy tett, mintha meg akarná harapni testvére kezét.

Követte őket, nézte a lány fenekét, hosszú combjait és arra gondolt, milyen jó lenne közelebbről megismerni, esetleg összejönni vele. Arra gondolt, szívesen megdugná, bár nem volt benne biztos, hogy tudná, mit kell tennie. Killian szűz volt még és ez egyre jobban bosszantotta, mivel körülötte szinte mindenkinek volt már barátnője vagy legalább hihetően tudott hazudni róla. Szinte kisgyereknek érezte magát mellettük és ez most jobban idegesítette, mint bármi más.

Lelassított, mert a testvérek megálltak egy kirakat előtt. A lány sokáig nézegetett valamit, a fiú pedig egy idő után megfogta a karját és megpróbálta elhúzni onnan, de a lány nem hagyta magát. Játékos birkózásba kezdtek, a fiú úgy tett, mintha minden erejével próbálná elráncigálni a lányt, aztán egyszerűen megragadta a derekánál, felkapta és arrébb vitte. A lány nevetett, két kezével játékosan ütni kezdte a fiút, aki nem is törődött vele, csak vitte tovább. Killian igazán irigyelte, ő is nagyon szívesen játszadozott volna valakivel.

Felsóhajtott. Már-már sarkon fordult, hogy szomorúan elballagjon, amikor olyasmi történt, ami miatt úgy döntött, mégis marad. A fiú letette a lányt, aki hevesen gesztikulálva magyarázott neki valamit, majd levette nagy, terepmintás hátizsákját és kivett belőle egy köteg papírpénzt. Killian szemei tágra nyíltak. A lányokhoz nem értett, de a pénzhez igen, a fiú kezében pedig egy kisebb vagyon volt. Látta, ahogy néhány bankjegyet nyújt át a lánynak, aki kikapja a kezéből és visszaszalad a bolthoz, amelynek kirakatát nézegette.

Killian a falnak támaszkodott és a fiút figyelte, aki a pénzt visszatette a zsákba, leült egy padra, a zsákot maga mellé tette és elmélyülten játszani kezdett valami aprósággal, amit a zsebéből vett ki.

Már tudta, hogy ha a lányt nem is fogja tudni megszerezni magának, de a pénzt igen. Szüksége volt rá és az óvatlanság, amivel a fiú a pénzt kezelte, jó esélyeket adott neki arra, hogy meg is szerezze. Nem próbálta meg kitalálni, kik lehetnek, nem is volt fontos, csak az, hogyan juthatna a pénzhez.

Felkaphatná a hátizsákot és elrohanhatna vele, de látta a fiú mozdulataiból, hogy ha nem is figyeli a zsákot, de pontosan érzi, hogy ott van mellette, azon kívül elég ruganyosnak és sportosnak tűnt ahhoz, hogy utána rohanjon. A futás pedig mindig kétesélyes. Ha sikerül meglógnia, nyert, de ha elkapják, örülhet, ha csak összeverik és nem adják át az első rendőrnek.

Mennyi pénz lehet ezeknél? Ha jól látta, az a köteg több mint egy átlagember féléves fizetése. Abból egy darabig megélhetne és még Golyót is kifizethetné.

Addig állt ott a falat támasztva, amíg a lány ki nem jött a boltból. Látta, ahogy széles mosollyal felmutat egy kis csomagot, a fiú pedig engedelmesen átveszi tőle és belegyömöszöli a hátizsákba, majd továbbmennek.

Ahogy a sétálóutcához értek, Killian közelebb lopózott hozzájuk. Még mindig érdekelte a lány, de egyre többet nézte a hátizsákot és azt, hogyan nyúlhatna bele. Ismerte a márkát, rejtett zipzáras, belső zsebes fazon, de ha egyszer elég közel jut hozzá, mindegy, mi történik, nem áll meg, amíg ki nem szedi belőle azt a köteg bankjegyet.

Egyre csak követte őket, hol szorosan a nyomukban volt, hol kissé lemaradva. Néha azt is hallotta, hogy beszélgetnek. Nem értette, miről, mert valami furcsa nyelven beszéltek, talán spanyolul vagy portugálul. Nem jutott közelebb a pénzhez, de minél többet nézte a zsákot és minél többet figyelte a lányt, annál biztosabb volt abban, hogy nem adja fel. Már csak azért sem, mert ha ma sem kapja meg a pénzét, Golyó letépi a tökeit és ismerve azt az idegbeteg állatot, ez nem csak üres fenyegetés.