Melegfelvonulás

Mai morcoskodásom tárgya a melegfelvonulás, pontosabban az azt körülvevő hiszti. Évente egy alkalommal egy fél délután, az ország egyetlen városának mindenféle értelemben véve körülhatárolt részén a melegek összegyűlnek, elindulnak, vonulnak egy darabig, jól érzik magukat, aztán hazamennek. Közben nem gyújtogatnak kocsikat, nem törnek kirakatokat, nem dobálnak köveket és nem okoznak sokmilliós kárt. A rendőrök sem miattuk vannak kint, akárki akármit is mond. Ráadásul még a részvétel sem kötelező. De valahogy mindig akadnak olyan elmeroggyant barmok, akik ezen a szép nyári napon, amit otthon is tölthetnének a csalad mellett, inkább ott rázzák az öklüket, mert az milyen jó. Na, miattuk vannak kint a rendőrök, miattuk vannak kordonok és miattuk kerül ez az egész jóval többe az adófizetőknek, mint az indokolt lenne. Közben meg vannak győződve arról, hogy igazuk van. Na erről szól a mai morcoskodás. Arról, hogy van néhány dolog, amit rohadtul nem értek.

Miért érzi úgy valaki, hogy attól lesz jobb az élete, ha egy csoportnak nem adja meg azokat a jogokat, amik őt születésétől fogva, mindenféle harcok nélkül megilletik? Attól lesz jobb, hogy másoknak rossz? Gyárthatsz hozzá ideológiát, de ez akkor is elég betegesen hangzik. Vagy csak addig tart az egyenlőség, amíg te meg nem kapod a saját jogaidat?

Az is baj, hogy "ezek" nem alapítanak családot, nincsenek gyerekeik, mint minden normális embernek. Hát rajta, engedélyezzük a melegházasságot meg az örökbefogadást, rögtön lesz családjuk. Ja hogy némelyeknek ez sem jó? Hányan is vannak ezek a melegek? Kerekítsünk felfelé, legyen a társadalom 10%-a. Most komolyan őket hibáztatod, hogy "fogy a magyar"? 10%-tól várod el, hogy oldja meg azt a népesedési problémát, amit a maradék 90% is röhögve meg tudna oldani, de valami miatt mégsem tesz meg? Ha valaha ki fog halni a magyar nemzet, az nem a melegek miatt történik majd, sokkal inkább azért, mert képtelenek vagyunk változni, elfogadni és egymást nem baszogatva előrehaladni, lehetőleg a jó irányba.

Tőlünk nyugatabbra a pride csak egy vidám felvonulás, amin ismert emberek, politikusok, polgármesterek is részt vesznek. Az emberek kiviszik a családjukat és együtt nézik a felvonulókat, aztán ünnepelnek. Itthon miért ragaszkodunk ahhoz, hogy ökölrázás legyen, kordon és rendőrsorfal? Úgy vagyunk vele, mint a viccben a katolikusok: mert mi így szeretjük?

Tényleg így szeretjük? Nőjünk már fel!