Az éjszaka folyamán Julien háromszor is felébredt, reggelre ugyanolyan fáradtnak érezte magát, mint amilyen előző este volt. Hét órakor kiment a mosdóba, megmosakodott, a konyhában készített magának egy szendvicset, közben eszébe jutott, hogy össze kellene írnia egy csomó mindent, mit kellene vennie, mit csinálhatnának és még ezer dolgot. Vennie kell valami süteményt meg kólát, esetleg chipset meg mindent, amit csak talál, elvégre apja kártyáján van elég pénz. Igaz, hogy Armand arra kérte, takarékoskodjon, de úgysem fogja észrevenni, ennek a bulinak pedig jól kell sikerülnie.

Bárcsak tudná, mi kell egy jó bulihoz! Majd délután elmennek bevásárolni Martinnal és megvesznek mindent, amit csak meglátnak. De mit fognak csinálni? Zenét hallgatnak, kazettákat cserélgetnek, aztán játszhatnak a számítógéppel is, délután majd kivesznek egy-két filmet a kölcsönzőből és megnézik az éjszakai filmet is, már ha nem akad jobb ötletük. Vajon Armand észrevenné, ha felbontanának egy üveg piát? Talán jobb lenne, ha inkább azt is vennének, de ki fogja megvenni? Sehol nem fogják őket kiszolgálni. Majd apja szekrényéből kivesznek egy kisebb üveggel, úgysem az a cél, hogy lerészegedjenek, csak kipróbálják, milyen érzés. Julien ugyan már ivott édesebb likőröket, sőt belekortyolt apja vörösborába is, de most valami erősebbet szeretett volna, bár maga sem tudta megmondani, miért. Talán hozzátartozott a titkos bulihoz.

Vennie kellene valamit Martinnak is, elvégre együtt járnak. Ezen hosszasan gondolkodott. Mit is jelent voltaképpen, hogy együtt járnak? Igazából semmit, csak ők ketten tudják, semmit nem tesznek másképpen, mint előtte. Erről eszébe jutott, vajon mit is tehetnének másképp. Néha elnézte a többieket, ahogy az iskola előtt gyülekeztek a barátnőikkel vagy ahogy a nagyobbak ott csókolóztak a hátsó bejáratnál és úgy érezte, valami ilyesmit szeretne, nem feltétlenül a csókolózás miatt, hiszen azt sem tudta, hogyan kell, inkább csak azért, hogy ne lógjon ki a sorból. Igaz, eddig is kilógott a sorból. Soha nem volt olyan, mint a többi fiú, soha nem verekedett, nem érdekelte a sport, nem vett részt a fiús játékokban, kifejezetten utálta a focit. A Serge-félék rendszeresen megtalálták, csak azóta van nyugalom, amióta Kerim ideköltözött. Vajon mi történne, ha Kerim nem védené meg? Valószínűleg rettegésben élné az életét. Ha kiderülne, hogy ő és Martin együtt járnak, jelentsen ez akármit is, valószínűleg Kerim sem lenne elég ahhoz, hogy elkerülje a napi harcot. Serge valószínűleg fel sem fogná, miért más ő, mint a többiek, csak azt látná, hogy védtelen és ennyi elég is lenne számára.

Martin fél háromkor érkezett egy nagy hátizsákkal, aminek tartalmát a nappali közepén kezdte el szétszórni. Hozott egy nagy halom kazettát, egy hálózsákot, csokit, zseblámpát, kártyát és társasjátékot. Julien csak nézte, ahogy lelkesen magyarázza, hogyan egyezett meg a barátjával, hogy azt mondja, náluk tölti a hétvégét, hogy mennyire várta már ezt és arra gondolt, vajon Martin is ugyanazt gondolja-e erről az egészről, mint ő. Miután átnézték a kazettákat, elindultak vásárolni. Óvatosságból egy távolabbi áruházba mentek, nehogy összetalálkozzanak egy osztálytársukkal vagy egy tanárral. A buszon rengetegen voltak, a fiúk beszorultak a busz hátsó részébe. Martinnak már nem jutott kapaszkodó, így Julien nadrágjának övébe kapaszkodott, amit nagyon viccesnek talált, Julien pedig kissé erotikusnak, ahogy Martin ujjai hozzáértek a bőréhez.

Az áruház előtt Julien pénzt vett ki egy automatából, mert már tudta, hogy odabent nem engednék, hogy kártyával fizessen. Martin csodálkozva és kissé irigykedve figyelte, Julien pedig egy kicsit gazdag embernek érezhette magát. Mindent végigjártak és megfogdostak, az édességes pult előtt legalább húsz percet álltak, az egyik biztonsági őr végig figyelte őket, de nem törődtek vele. Mindenféle vackot megvettek, Juliennek ugyan volt egy kis lelkiismeret-furdalása, de úgy gondolta, Armand megértené, hogy élete első buliján mindennek rendben kell lennie, még ha ez nem is olcsó. Gondolkodtak egy kis üveg vodkán is, de aztán Julien úgy döntött, nem kockáztat. A pénztárnál többet fizettek, mint amennyire számítottak, de Julien elég pénzt vett ki az automatából, a pénztáros így is furcsán nézett rájuk, de nem szólt semmit. Hazacipelték a nagy fehér nejlonzacskókat, otthon mindent kiszórtak a nappaliban lévő asztalra, Julien kihozta a magnóját és fél perccel később már bömbölt is a zene. Egymás mellett ültek a szőnyegen és a kazettákat nézegették, majd Martin énekelni kezdte az egyik dal szövegét. Julien hallgatta és arra gondolt, Martinnak egészen jó hangja van, bár a magas részek már nem mentek neki. Julien is megpróbálkozott az énekléssel, de neki néha megbicsaklott a hangja, fel is hagyott a próbálkozással. Öt perc múlva mindketten a foteleken ugráltak és léggitároztak, újabb néhány perc múlva pedig egymást kergették az asztal körül.

Amikor kissé lenyugodtak, bekapcsolták a tévét, felbontottak pár doboz süteményt és leültek tévézni. Félig megnéztek egy vígjátékot, de nem volt olyan jó, mint gondolták, hát bementek Julien szobájában és bekapcsolták a számítógépet. Amikor Julien betöltötte a kis varázslós játékot, Martinra pillantott, aki kaján mosollyal kérdezte:

– Játszunk előtte vagy rögtön csókolózással kezdünk?

– Melyiket szeretnéd? – kérdezett vissza Julien.

– Természetesen a játékot. Csak nem gondolod, hogy buzi vagyok?

Julien elgondolkodva figyelte, ahogy Martin játszik és nem tudta eldönteni, vajon csak viccből mondta vagy megint félreértett valamit. Aztán amikor Martin elvesztette a játszmát és Julien átvette a helyét, Martin mögéállt és azt mondta:

– Ha megint jobb akarsz lenni nálam, megcsiklandozlak.

– Akkor csókolózás lesz a vége – mondta Julien. Martin megcsóválta a fejét.

– Neked folyton ezen jár az eszed.

– Miért, neked min jár az eszed?

– Nem is tudom… talán azon, hogy milyen lesz majd itt aludni.

– Remek lesz, elhiheted, majd kitalálunk mindenfélét.

– Például csókolózunk?

– Akár.

Martin előrehajolt és adott Julien arcára egy puszit.

– Ezt miért kaptam?

– Elvégre együtt járunk, nem?

– De igen.

Játszottak egy darabig, aztán visszamentek a nappaliba tévézni, vetélkedőt néztek és versenyeztek, ki több helyes választ mondani. Martin eleinte még nyerésre állt, de később komolytalankodni kezdett és Julien átvette a vezetést. Az asztal szélére kirakott drazsékkal számolták a helyes válaszokat. Amikor Julien a kóláért nyúlt, Martin meg­evett három jó választ. Julien belecsípett Martin oldalába és birkózni kezdtek. Martin elvette Julientől a kólásüveget és a mellette lévő szék karfájára akarta tenni, de az üveg megcsúszott és leesett, a kóla beleömlött Martin ölébe. Julien nevetett, Martin felpattant és végignézett magán. Julien a látványtól még jobban nevetett.

– Ilyen nagy fiú és még mindig bepisil – vinnyogta. Martin megvakarta a fejét.

– Szerintem nem olyan vicces. Most hogy megyek haza?

– Holnapra megszárad. Vedd le! – mondta Julien. Martin elbizonytalanodott.

– Vegyem le? – kérdezte. Julien bólogatott.

– Csak nyugodtan. Vagy van valami, amit ennyire szégyellsz?

– Ööö… nem, nincs – mondta bizonytalanul Martin és kioldotta az övét. Julien feszülten figyelte, miközben remélte, nem olyan feltűnő, hogy bámul. Martin kigombolta a nadrágját és kibújt belőle. Csak egy kis kék alsónadrágot viselt alatta, amitől Juliennek eszébe jutott valami. Ő is felállt és kibújt a nadrágjából.

– Te miért vetkőzöl? – kérdezte Martin. Julien megvonta a vállát.

– Soha nem lehet tudni – válaszolta és Martin elmosolyodott. Visszaültek a szőnyegre, hátukat a kanapénak vetették és tovább nézték a vetélkedőt. Lábuk összeért, előbb csak véletlenül, később Julien már nem húzódott el, aztán Martin keze tévedt oda a térdére és nem mozdult onnan. Közben mindketten úgy tettek, mintha a tévé kötné le minden figyelmüket, de Julien tudta, hogy Martin szíve is olyan hevesen ver, mint az övé. Később Julien elment apja szobájába egy kis üveg piáért, kibontotta és megkóstolták. Nem volt rossz, Julien úgy érezte, határozottan ízlik neki, tehát ittak még egy pohárral, ettől egész jó kedvük lett, mindenen nevettek, vicceket meséltek egymásnak, aztán Martin felvetette, hogy látott egy pornófilmet, ahol üvegeztek és talán ki kellene próbálniuk a dolgot. Juliennek fogalma sem volt róla, mi az, Martin elmagyarázta.

– Letesszük az üveget és megpörgetjük, aki előtt megáll, az levesz egy ruhadarabot. Az nyer, akin a végére marad még ruha.

Julien elvigyorodott és végignézett Martinon. Valami ilyesmiben reménykedett, de nem lett volna bátorsága ahhoz, hogy bármit is tegyen, Martin ötlete kapóra jött. Leültek az asztal két oldalán, Martin mindent leszedett róla és elhelyezte az asztal alatt, majd Julienre nézett.

– A zokni egynek számít. Ki kezd?

– Kezdd te – mondta Julien. Furcsán érezte magát. Nem ivott sokat, legalábbis ezt hitte, de az üvegből már hiányzott legalább két ujjnyi. Martin megpörgette az üveget és nézték, ahogy egyre lassul, majd megáll.

– Na ez most merre mutat? – kérdezte Martin. Julien vállat vont.

– Semerre, pörgess még egyszer.

Az üveg újra megállt, ezúttal Martin felé mutatva. Julien szeme felcsillant.

– Gyerünk Martin!

– Csinálj valami zenét – mondta. Julien bekapcsolta a tévét és az egyik zenecsatornára állította. Martin mozogni kezdett a zene ritmusára és Julien szinte tátott szájjal figyelte. A barna fiú lassan kibújt a pólójából, megpróbálta utánozni a sztriptíztáncosnőket, kevés sikerrel, de Julien számára már ez is izgalmas volt, úgy dobogott a szíve, hogy majdnem kiugrott a helyéről. Tornaórák előtt és után látta már Martint félmeztelenül, de ez most valami egészen más volt, valami sokkal szebb, erotikusabb és Julien kezdte azt gondolni, hogy végre olyasmi is történik vele, amiért érdemes volt reggel felkelni. Martin megpörgette a feje felett a pólót és elhajította, ami fennakadt az egyik szobanövényen, ezen mindketten nevettek. Martin meghajolt és visszaült a helyére. Julien az üveg után nyúlt és megpörgette. Csendesen figyelték, ahogy lelassul és megáll. Martin összedörzsölte a tenyerét.

– Remek, már kezdtem azt hinni, hogy csak én szerepelek majd.

Julien úgy döntött, a zoknijával kezdi, Martin enyhe csalódottsággal arcán figyelte, ahogy Julien a két zoknit a szoba két különböző sarka felé hajítja, majd leül.

– Hát ez nem volt valami nagy szám – jegyezte meg, majd az üveg után nyúlt. Julien őt figyelte, nem az üveget. Még soha nem látta ilyennek Martint, de gyanította, ebben van némi szerepe az italnak is. Az üveg megállt és megint feléje mutatott. Julien felállt és bemutatta ugyanazt a jelenetet, mint az előbb Martin, majd a pólót a két lába között húzgálta előre-hátra, ahogy egy filmben látta. Martin hátravetette magát és a padlón visítozott a röhögéstől, Julien vörös arccal, de nevetve ereszkedett vissza.

Martin meghúzta az üveget és összerázkódott tőle.

– Mintha az előbb még jobb íze lett volna – mondta, rácsavarta a kupakot és megpörgette. Az üveg hosszan pörgött, majd lassulni kezdett és újra Julien előtt állt meg, aki egy kissé tanácstalanul nézett fel, lévén már csak egyetlen ruhadarabja volt rajta. Martin elhallgatott. Julien kissé esetlenül felállt és szemmel láthatóan zavarban volt. Most nem próbálkozott tánccal, egyszerűen csak kilépett az alsónadrágjából és eldobta, majd visszaereszkedett a helyére. Martinra pillantott, aki hozzá sem nyúlt az üveghez, egyetlen szó nélkül állt fel. Ő is mindenféle felesleges mozdulat nélkül bújt ki az utolsó ruhadarabjából és olyan gyorsan ült vissza a helyére, hogy Julien semmit sem láthatott belőle. Egy darabig csendesen üldögéltek egymással szemben, Julien azon gondolkodott, hogyan tudná rávenni Martint, hogy mutassa meg magát, Martin valószínűleg ugyanerre gondolhatott.

– Nem… nem akarsz ideülni? – kérdezte Julien egy idő után. Martin felnézett. Nem szólt semmit, csak lassan felállt és odament Julien mellé, aki képtelen volt levenni róla a szemét. Martin leült, lábuk egymáshoz ért. Csendesen ültek egy darabig, majd szinte egyszerre néztek fel.

– Te is olyan hülyén érzed magad? – kérdezte Martin. Julien vállat vont.

– Olyan, mintha valamit tenned kellene, de fogalmad sincs róla, hogy mit.

Julien nem válaszolt. Martin megbökte az oldalát.

– Elaludtál?

– Nem, csak gondolkodok.

– Min?

– Azon, amit mondtál. Hogy tennünk kellene valamit, de nem tudjuk, hogy mit.

– Aha.

– De én tudom, hogy mit kellene, csak éppen…

– Nem mered – mondta Martin. Julien ránézett.

– Valahogy úgy. Azt hittem, hogy majd tudni fogom, mit kell tennem, de most már az is elég, hogy itt ülök és tudom, hogy itt vagy mellettem. Hülyeség, nem?

– Nem… én is azt hittem, hogy ha tényleg itt leszünk egymás mellett, akkor az lesz, mint a filmekben, de ezek szerint mégsem.

– Azért tök vicces, nem? Itt ülünk egymás mellett meztelenül és arról beszélgetünk, hogy mennyire fogalmunk sincs arról, mit lehetne ebből kihozni. Tudod, hányszor elképzeltem már ezt?

– Sejtem…

– Majd elmondhatjuk öregkorunkban, hogy az első alkalommal, amikor mellettünk volt egy meztelen fiú, csak ültünk a tévé előtt és megbeszéltük, hogy miért nem csinálunk semmit.

Elnevették magukat. Julien átkarolta Martint és közelebb csúszott hozzá.

– Örülök, hogy itt vagy. Te vagy az első barátom, aki itt alszik.

– Reméltem is. Olyan hisztit csaptam volna, ha kiderül, hogy nem én vagyok az első.

– Hülye!

– Még mindig jobb, mint buzinak lenni.

– Tényleg – kezdte Julien. – Akkor mi most azok vagyunk?

– Nem tudom – vont vállat Martin. – Azt hiszem, igen. Képzeld el, ha a többiek látnák, ahogy itt ülünk egy szál semmiben. Serge-nek egy életre elég szemétkednivalója lenne.

– Egyszer úgyis kiverem a fogait – mondta Julien.

– Nem voltál meggyőző.

– Mert te nem félsz tőle, ugye?

Martin vállat vont.

– Elkezdődött már az esti film?

– Nem tudom, mennyi az idő?

– Fél kilenc.

– Akkor igen. Válts a hármasra.

Csendesen bámulták a filmet, néha egymásra néztek és Julien továbbra is átkarolva tartotta Martint. Amikor vége lett a filmnek, Martin kiment pisilni és Julien nekiállt, hogy összepakoljon egy kicsit. Összeszedte a süteményes dobozokat és a kiürült kólásüvegeket és kivitte a konyhába.

Amikor Martin visszajött, ledobta magát az ágyra. Julien alaposan szemügyre vette és most először érzett valami furcsa izgalmat, amit eddig nem. Csak most tűnt fel neki Martin soványsága, fehér bőre szinte világított a lámpa fényénél. Julien nézte egy darabig, majd melléheveredett, testük összeért, lábaik összefonódtak. Julien megcsókolta Martint és érezte, hogy a fiú keze a derekához ér. Lehunyta a szemét és átadta magát a simogatásoknak…