– Hogyan tudsz bemenni az iskolába és a szemükbe nézni?

– Miért ne tudnék? Nem követtem el semmit. Szégyelljem magam azért, mert Pierre tetszik és nem Charlotte? Ez olyan hülyeség. Nem tehetek róla, ez nem bűn, nem betegség, én egyszerűen más vagyok, mint a többiek. Ezért miért szégyelljem magam? Ennyi erővel azért is szégyellhetném magam, mert szőke vagyok vagy kékszemű. Miért, te szégyelled?

A konyhában ültek az asztalnál és az ebédet kanalazták. Julien csak piszkálta az ételt, nem volt igazán éhes. Nagyon zavarta, amit Remy mondott, de főképpen az, amit kérdezett. Szégyelli? Persze, hogy szégyelli, nem olyan, mint a többiek, soha nem is lesz olyan, mindig is lesz valami, ami megkülönbözteti őt másoktól és akik erre rájönnek, azok nem fogják békén hagyni.

– Szóval szégyelled – állapította meg Remy. Julien vállat vont.

– Pedig nincs miért. Ha elhiszed, hogy valóban kevesebbet érsz, akkor véged. Látni fogják rajtad, hogy gyenge vagy és ott izélgetnek, ahol érnek. Én kiállok magamért.

– De neked is verekedned kell és ha jól láttam, még nincs vége annak a Thierry-dolognak.

– Thierry nem az első tahó, aki próbálkozik, voltak már előtte is, de mindegyik feladta, mert látta, hogy velem nem megy semmire. Én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy kevesebbet érek, mint ők. Az, hogy engem nem érdekel egy nő melle, még nem jelenti azt, hogy semmit sem érek. Szinte bárkinél jobban beszélek angolul, szép vagyok, énekelni is tudok, régebben hegedültem is, ezen kívül nagyon jól tanulok. Lehet, hogy nincs annyi barátom, mint másoknak és ha a tahók házibulit rendeznek, engem nem hívnak meg, de azért nekem is vannak barátaim. Ugye te sem gondoltad, hogy én teljesen egyedül vagyok?

Julien nem szólt semmit. Hát nem nevetséges, hogy egy nála fiatalabb fiú oktatja ki? Ha jobban belegondolt, Remynek teljesen igaza van, miért is érne ő kevesebbet csak azért, mert nem egy lánnyal akar lefeküdni, hanem egy fiúval? De ők többen vannak, egy nagy csapat, csorda vagy micsoda, ő meg egyedül van. Igen, ez a másik probléma. Miért van ő egyedül? Neki nincs senkije Kerimen kívül, ha ő magára hagyja, egyetlen barátja sem lesz. Haverok talán akadnak, néha el lehet beszélgetni a többiekkel, de ők nem ugyanolyanok, előttük meg kell játszania magát, meg kell fordulnia egy lány után és iskola után, ha összegyűlnek valakinél, neki is hazudnia kell arról, hány lánnyal járt és kiket dugott meg, holott mindenki tudja, hogy nem igaz, de akkor is mesélni kell. Talán akkor is egyedül lenne, ha a lányokat szeretné. Talán a kettőnek nincs is köze egymáshoz.

– Julien, ne add fel. Helyes fiú vagy, tudom, hogy ezt nem tőlem hallod először és biztos vagyok benne, hogy képes lennél megvédeni magad.

– Soha nem verekedtem – mondta Julien. Remy legyintett.

– Én sem tanultam soha, de általában nem is kell. Ha felidegesítenek, általában nem nézem, hová ütök, az iskolát azzal kezdtem, hogy elsőben betörtem egy fiú orrát.

– Te más vagy… – mondta Julien halkan.

– A lófaszt – mondta Remy kedvesen. Julien felnézett, még nem hallotta a fiút káromkodni.

– Itt nem az a lényeg, hogy verekedj, hanem hogy elhidd magadról, hogy ugyanolyan jó vagy, mint a többiek. Biztosan van valami, amiben jobb vagy, mint a többiek. Ha másért nem, hát azért, mert te nem állsz le gúnyolni valaki csak azért, mert más, mint te. Mit tudsz?

– Semmit…

– Ne szórakozz már! Csak van valami, amit tudsz.

Julien vállat vont. Egyre kevesebb kedve volt ehhez a beszélgetéshez, úgy érezte, Remy a sarokba szorítja és ő nem tud tenni ellene. Nem akart szembenézni önmagával, mert nagyon nem tetszett volna a kép, amit látnia kellett volna. Persze tudta, hogy örökké nem halogathatja a lépést, de nem akarta most elkezdeni.

– Persze az is lehet, hogy tényleg nem vagy jó semmiben – mondta hirtelen Remy és letette a kanalat. Julien felnézett, a szőke fiú hátradőlt a széken.

– Vannak olyanok, akik tényleg szart sem érnek, menthetetlenek. Az ilyeneket mindenki került. Lehet, hogy te is ilyen vagy.

Julien meghökkent. Nem értette, miért mond neki Remy ilyeneket, hiszen az előbb még vigasztalni próbálta.

– Ha nem tudsz felsorolni legalább három olyan dolgot, ami miatt szerethetnének, tényleg selejt vagy. Bocs, hogy ezt mondom, de ez az igazság. Én tudom magamról, hogy érek valamit, de rólad lehet, hogy nem tudom elmondani ugyanezt. Te valószínűleg soha nem fogsz barátot szerezni, mert egy nulla vagy.

– Nem vagyok nulla – nézett fel Julien dacosan.

– Dehogynem vagy az, csak nézz a tükörbe. Barátaid nincsenek, még arra sem vagy képes, hogy Kerimen kívül összeszedj valakit, de biztos őt sem te választottad, hanem ő ment oda hozzád.

– Fejezd be! – mondta Julien és érezte, hogy ökölbe szorul a keze. Remy gúnyosan nézett rá.

– Mert? Mit csinálsz? Megversz? Julien, te menthetetlen vagy, még arra sem voltál képes, hogy megkérdezz engem, hogy akarok-e tőled valamit, pedig rajtam kurvára látszik, de te csak a képeimre verted ki, mert még ahhoz is gyáva voltál, hogy kérdezz. Egész életedben ezt fogod csinálni, mert vesztes vagy.

Julien vörös fejjel pattant fel és indult a szőke fiú felé, de mire odaért volna, Remy kisiklott a székről, maga elé penderítette és Julien szemébe nevetett.

– Mi van puncika, csak nem mérges vagy? Végre egyszer a képedbe mondták az igazat, ez bánt annyira?

– Te rohadék! – ordította Julien és előrelendült, a szék nagyot csattanva vágódott a konyhaszekrény oldalának, de Remy egy hirtelen mozdulattal megint kicsúszott a keze közül és az ajtó felé indult. Julien utána. Remy még visszafordult és felmutatta a középső ujját, majd felrohant a lépcsőn. Julien utána. Talán még soha nem érzett ilyen dühöt. Úgy érezte, Remy megalázta és ezt nem tűrheti el, nem lehet, hogy egy ilyen vézna kis… buzi megalázza, nevetségessé tegye. Felrohant Remy után a lépcsőn, a fiú szobájának ajtajában érte utol, éppen az ajtót akarta becsukni Julien előtt. A fiú testével betaszította az ajtót, olyan erővel, hogy az nekicsapódott a falnak. Remy hátrálni kezdett, Julien csak ment előre ökölbe szorult kézzel és biztos volt benne, hogy az, amit Remy kapni fog, emlékezetes lesz. Felemelte a kezét és ütött, Remy elhajolt, de nem elég gyorsan. Julien érezte, hogy eltalálta az arcát, a keze sajogni kezdett és Remy arcát fogva a falnak tántorodott.

– Állj meg! – ordított fel. Julien megtorpant.

– Megcsináltad – mondta halkan Remy.

– Mi van? – kérdezte Julien értetlenül.

– Megcsináltad. Nekem ugrottál, meg akartál verni, képes vagy annyi dühöt összegyűjteni, hogy kiállj magadért. Ha velem képes voltál megcsinálni, akkor mással is sikerülni fog. Csak azért izélgettelek, mert azt akartam, hogy dühös legyél és sikerült. Nem érted?

Julien csak állt és nézte a fiút, aki ott állt előtte, egyik kezét még mindig a szemére szorítva és nem tudta, mit gondoljon. Annyira valóságos volt minden, a gúnyolódás és a dühe is, talán még soha nem volt ennyire dühös és képes lett volna megölni Remyt. Hirtelen nagyon megsajnálta a szőke fiút.

– Nagyon fáj? – kérdezte.

– Hülye voltam, megérdemlem.

– Ne haragudj, nem akartalak megütni. Tényleg… de azért hülye voltál.

– Te se haragudj. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam, csak fel akartalak húzni, hogy támadj. Hülye ötlet volt, bocsi.

– Az… de bejött. Tényleg úgy éreztem, hogy képes lennék megölni téged.

– Azért jó, hogy odáig nem jutottunk el – nevetett fel Remy. Julien közelebb lépett, óvatosan megfogta Remy kezét és elhúzta egy kicsit, hogy megnézhesse az arcát.

– Ez nagyon csúnya, jeget kellene tenni rá – mondta. – Nem akartam ekkorát ütni.

– Most már mindegy. Nem gondoltam volna, hogy képes leszel rá. Ekkorát talán még nem is kaptam a pofámra, pedig már verekedtem egyszer-kétszer. Azt hiszem, nem foglak feldühíteni.

– Menjünk le a konyhába, csak van valahol jég.

Leballagtak a lépcsőn. A konyhában Remy jeget szerzett, Julien pedig felállította a széket és az edényeket berakta a mosogatóba. A jeget egy nejlonzacskóba rakták és Remy az arcához szorította. Amikor hozzáért a zacskó a bőréhez, felszisszent. Julien odahajolt és adott egy puszit az arca másik felére. Remy ránézett.

– Most már elhiszed, hogy képes vagy valamire?

– Igen, képes vagyok. Remy, sajnálom, hogy megütöttelek.

– Miért kérsz ennyiszer bocsánatot?

– Mert rosszul érzem magam… soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek megütni valakit, aki ennyire…

– Ennyire mi?

– Ennyire szép – mondta halkan Julien.

– Szóval ha csúnya lennék, agyonvertél volna a székkel.

– Nem, dehogy – védekezett Julien, aztán észrevette, hogy Remy csak viccel.

– Meg fog kékülni? – kérdezte Julien. Remy elhúzta a száját.

– Legalább két hétre elintézted a fejemet. Oda a szépségem.

– Nem baj, nekem monoklival is tetszel – mondta Julien. Valahogy természetesnek érezte, hogy kimondja, pedig akár csak egy órával ezelőtt még úgy gondolta, képtelen lenne ilyesmit mondani valakinek, aki igazán tetszik neki.

– Menjünk fel – mondta Remy. Fellépkedtek a lépcsőn és bementek Remy szobájába. A szőke fiú végigfeküdt az ágyon és intett Juliennek, hogy feküdjön mellé. Julien Remy mellé húzódott és csak nézte a fiút, aki hanyatt feküdt az ágyon, egyik keze a feje alatt, a másikkal a zacskót tartotta, amelyben lassan olvadozni kezdtek a jégkockák.

– Csókolóztál már? – kérdezte Remy. Julien vállat vont.

– Hát… talán kétszer.

– Kivel?

– Egy Martin nevű fiúval.

– Mit csináltatok még?

– Igazából semmit. Egyszer ott aludt nálunk, de… nem történt sok minden. Akkor csókolóztunk igazán először.

– Megtanítsalak? – kérdezte Remy.

– Honnan tudod, hogy kell?

– Volt valaki, aki megtanított rá nem is olyan régen – vigyorgott Remy. – Na, akarod?

– Persze…

Remy ledobta a zacskót az ágyra és egyik kezével magához húzta Julient, aki hozzásimult a fiúhoz és ettől úgy érezte, menten elájul. Remy elnevette magát.

– Hozzak egy törölközőt? – kérdezte kajánul. Julien elvörösödött.

– Csak vicceltem. Na gyere!

Bal kezével megsimogatta Julien nyakár, majd maga felé húzta és adott a szájára egy puha puszit, majd még egyet. Amikor Julien viszonozni akarta, azt suttogta:

– Nyisd ki a szád… ne ennyire, csak egy kicsit.

Ami ezután következett, már valódi csók volt, olyan, amilyen Julien még soha nem érzett, puha és meleg, szenvedélyes és igazi. Érezte, hogy ennek igazinak kell lennie, nem lehet más. Habozás nélkül visszacsókolta Remyt. Érezte a fiú kezét hátul a nyakán és tudta, ma valami olyasmi fog történni, amire már nagyon régen várt.

– Nem is olyan rossz – mondta egy idő után Remy.

– Gyorsan tanulok?

– Nem arra gondoltam, hanem arra, hogy találkoztunk. Az elején még nem tudtam, hogy féltékeny leszek-e rád vagy sem, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy örülök annak, hogy itt vagy.

– Miért? – kérdezte Julien.

– Mert tetszettél. Tudtam, hogy nagyapa nem nézi majd jó szemmel, ha el akarlak csábítani…

– Mit csinálni? – vigyorgott Julien.

– Ha nekem tetszik valaki, akkor megmondom neki.

– Tényleg? – csodálkozott Julien. – Nekem ehhez…

– Nem lenne bátorságod, tudom. Ahhoz, hogy ez meglegyen, először el kell fogadnod önmagadat. Ha saját magadban nem vagy biztos, hogyan lehetnél bármi másban? Ezt nagyapa szokta mondani és igaza van.

– De… akkor gúnyolni fognak és megvernek… te soha nem félsz?

– Nem igazán. Megpróbálom szépen elmagyarázni neki, hogy én ilyen vagyok és kész, nem kell félni tőlem. Ha megérti, akkor jó. Sokan megértik. Ha nem érti meg, akkor is el lehet érni, hogy legalább hagyjon békén. Ha meg tahó, akkor verni kell, mert másból nem ért.

– A mi osztályunkban van egy fiú, Serge… na ő nem értené meg.

– Gondolom, meg sem próbáltad elmagyarázni neki.

– Mit magyarázzak neki?

– Nem arra gondoltam, hogy leülteted a padba és felvilágosító órát adsz neki. Csak viselkedj természetesen, lássa rajtad, hogy te jól érzed magad így és nem érdekel, ő mit gondol. Amíg ez nem megy, ne akarj másokat meggyőzni.

– Egyszerűen nem tudom felfogni, neked hogy megy.

– Én sem. Csak megy és kész. El kell kezdeni. Az elején én is kaptam pár pofont, aztán amikor visszaütöttem, akkor a gondok egy része megoldódott.

– De hogy lehet mindenkit meggyőzni?

– Ki a fene akar mindenkit meggyőzni? Kezdd egy emberrel, aki közel áll hozzád. Fogadjunk, hogy Armand sem tud róla. Kezdd vele, aztán menj tovább, jöhetnek a barátok, majd mindenki más.

– És… ha nem fogadnak el?

– Akkor nem fogadnak el. Tudod, hányan vannak az iskolában, akik nem állnak szóba velem? Van olyan idióta is, aki nem engedi velem játszani a gyerekét, nehogy elkapja tőlem. Nem kell mindenkivel jóban lenni, az emberek egy része egyszerűen hülye, őket békén kell hagyni.

– Ezt is nagyapa mondta? – hitetlenkedett Julien.

– Nem, ezt én gondolom. Az emberek egy része hülye. Ez biztos, csodálom, hogy az újságban még nem volt benne. Ők a tahók, mint nálad Serge és nálam Thierry, ezekkel nem érdemes beszélni, csak meg kell verni őket, ha nagyon tahók.

– Ez lenne a megoldás?

– Nagyapa szerint nem, de szerintem használ – nevetett Remy.

– Olyan furcsa ez…

– Micsoda?

Julien lassan lenyúlt és megfogta Remy kezét, majd hüvelykujjával simogatni kezdte a fiú kézfejét. Maga sem tudta, miért csinálja, egyszerűen jólesett hozzáérni.

– Nem hiszem el, hogy képes vagy verekedni, pedig láttam. A bőröd sem olyan, mint a többi fiúnak… olyan puha és finom, mint egy lánynak.

– Te most udvarolsz? – kérdezte Remy. Julien egy pillanatig azon gondolkodott, vajon komolyan gondolta-e, de aztán megértette a viccet.

– Nem is tudom, mit érhetnék el nálad, ha udvarolok egy kicsit?

– Mit szeretnél elérni? – kérdezte Remy komolyan. Julien elgondolkodott, mit is mondhatna, majd arra gondolt, miért ne mondhatná ki, amit szeretne?

– Mondjuk azt, hogy leveszed a ruhádat – mondta. Remy elgondolkodott.

– Úszkáljunk egyet!

– Remek. De mi van, ha hazajön nagyapa?

– Semmi – vont vállat Remy. – Látott ő már ennél érdekesebbet is.

– Mesélj!

– Semmi különös, csak engem is rajtakapott azon, amin én téged.

Julien felszisszent.

– Nem volt belőle probléma, úgy tett, mintha nem is látta volna, aztán este megbeszéltük, elmondta, hogy semmi baj, csináljam csak, de ne mások előtt. Mondtam neki, hogy későn szólt.

– Te Remy… te voltaképpen csináltad már?

– Mit?

– Hát… dugtál már valakivel?

– Na azt nem – mondta a szőke fiú határozottan. – De azért nem te vagy az első, akivel együtt fürödtem a medencében, volt egy srác az iskolában, aki egy időben rendszeresen idejárt, amíg nagyapa el nem küldte innen.

– Miért küldte el? – kérdezte. Remy habozott egy kicsit.

– Olyasmit akart, amit én nem.

– Mi volt az? – kíváncsiskodott Julien. Remy odahajolt hozzá és a fülébe súgta. Juliennek elkerekedett a szeme.

– Hány éves volt?

– Annyi, mint te. Tehát ha te is ilyesmiket forgatsz a fejedben, tegyél le róla.

– Nem én nem… az undorító dolog, soha nem csinálnám…

– Ezt megbeszéltük, na gyerünk fürdeni. Aki másodiknak ér a medencéhez, az buzi!

– De… – kezdte Julien, aztán vállat vont. Nem mindegy? Már rohant is Remy után.