Soha nem gondolta volna, hogy ennyire élvezni fogja. Utoljára talán tíz éve ült motoron, de akkor nem volt lehetősége száguldozni, mivel a férfi, akié a motor volt, csak azért hozta elő a garázsból, hogy levegye őt a lábáról és meghozza a kedvét ahhoz, hogy hagyja magát megdugni. A vége az lett, hogy Javier vette le a lábáról, de nem úgy, ahogy a férfi gondolta. Amióta átváltozott, senki sem dugta meg. Úgy gondolta, ez így is marad, azzal a motorral pedig alig néhány kilométert tehetett meg, amikor lesodródott az útról.

Ha ember lett volna, ottmarad, de így kéthétnyi szenvedéssel megúszta. Egy kis időre elment a kedve mindentől, ami gyorsabb nála, de most visszatért. Az elején aggódott, hogy nem lesz képes megtartani a gépet, de ahogy belejött, minden percet egyre jobban élvezett. Sosem gondolta volna, hogy képes százhússzal bevenni egy kanyart, úgy érezte, mintha szárnyai nőttek volna.

Erről aztán eszébe jutott az Angyal meg a pisztolya és ez elvette a kedvét. Soha senki nem használt még tűzfegyvert közülük és ha jobban belegondolt, nem is tudta megmagyarázni, miért. A kard kétségtelenül hasznos eszköz, lehet vele ütni, szúrni, vágni, még dobni is lehet, ha muszáj. Halk és hosszú életű, mégis megvannak a hátrányai. Az első az, hogy meg kell tanulni a használatát és ez nem könnyű dolog. Még Vasquez is azt mondta, hogy neki is folyamatosan gyakorolnia kell. Szegény öreg, már nem gyakorol többet!

A második hátránya, hogy bizonyos távolságon túl nem ér semmit. Erre kétségkívül jobb a pisztoly, bár hangos és tisztogatni is ugyanúgy kell. Javier eljátszott a gondolattal, hogy nála marad a fegyver. Egy vámpír nem használhatja, de ő más, mint a többiek. Ő Juvenis, ahogy egyszer Vasquez mondta, az új faj képviselője. Miért kellene ugyanolyannak lennie, mint a többieknek? Ő nappal is mozog, többet érzékel a világból, mint a régiek, miért kellene ragaszkodnia ahhoz, amit ők tesznek?

Tudta a választ. Mintha Vasquez hangja szólalt volna meg a fejében. Ezek a régi, mára értelmét vesztett szokások tartást és egyéniséget adnak. Ettől lesz több. Persze nem csak ettől. A pisztolyt el kell dobnia, bár úgy gondolta, jó lehetne még valamire.

Élesen bedőlt a kanyarban és elvigyorodott, bár kezdte kényelmetlenül érezni magát, mert az idő lehűlt és a vékony póló, amit a részeg ember adott, nem nyújtott túl sok védelmet. Azt gondolta, majd Dávidnál felmelegszik. Persze először be kell jutnia a lakásba és azt már sejtette, hogy nem lesz könnyű.

Eddig valahogy bele sem gondolt, mit fog tenni, hogyan jut be Dávidhoz és mi lesz utána, egyetlen biztos pont volt az egészben: Andreának meg kell halnia. Azt sem tudta, hogyan oldja meg a dolgot, hiszen még mindig elbizonytalanította, ha arra gondolt, hogy Dávid anyját öli meg.

A következő kanyarban majdnem elesett. Éppen nekikészült, hogy szépen beveszi a kanyart, amikor agyának egy parányi része figyelmeztető jelzést adott, majd a következő pillanatban megérkezett Juanita mentális üzenete, ami éppen annyi időre vonta el a figyelmét, amennyi ahhoz kellett, hogy biztonságosan tudja kezelni a motort. Még soha nem gondolkodott el azon, miért zavarodik meg egy pillanatra, amikor üzenet érkezik. Valamiért soha nem kérdezett erről senkit, milyen jellemző dolog, hogy most, amikor érdekelné, senki nincs a közelben, aki válaszolhatna. Az üzenet rövid volt: hol vagy? Fogalma sem volt, hol van, egyébként sem tudta volna pontosan megmondani, így csak egyenesbe rántotta a motort és visszajelzett: úton vagyok.

Elnevette magát. Hiszen mindig úton van! Soha nem volt otthona és már nem is lesz, hiszen nincs kihez hazamennie. Csak egy húga maradt, akinek éppúgy nincs otthona, mint neki. Lehet, hogy nem is a húga, hanem a nővére. Persze ezt már soha nem tudják meg, a saját születési dátumát sem tudta, még azt sem, melyik hónapban született. Nem mintha számított volna, hiszen nem ünnepelte senki.

Milyen lehet egy vámpír születésnapi tortája? Csokoládé-marcipán-alvadt vér? Rajta háromszáz gyertya, amelyek alatt a torta szépen lassan olvadozni kezd, majd összerogy. A gyertyák maguktól elalszanak és ő végre kibonthatja az ajándékait. Nahát, egy új kard, fényesebb és két centivel hosszabb, mint a tavalyi modell. Egy sötét palack, benne lehetőleg valami előkelő család egyik tagjának vére. Burgundi kékvérű. És egy sapka a nagyitól. Jé, még mindig tudok olyan lenni, mint egy gyerek, gondolta vigyorogva. Ez jólesett, mostanában olyan ritkán érezte magát gyereknek. Talán emiatt ragaszkodik ennyire Dávidhoz.

Hirtelen úgy érezte, nem akarja megtanítani Dávidot arra, hogyan kell másokat karddal feldarabolni, hogyan kell támadásra használnia a karmait, csak elvonulnának valami félreeső helyre, talán Ázsiába, egy nádkunyhóban laknának, reggel a tengerben fürdenének, aztán malacot sütnének vagy nyulat. Kecskét. Birkát. Kígyót, békát, vízilovat. Kergetőznének a parton, birkóznának a homokban…

Vasquez most azt mondaná: néha kétségbeejtő, mennyire hülye vagy, fiam. Ezt bármelyik ember megteheti, ezért nem kell vámpírrá válnunk. Mi többek vagyunk, többet is kell vállalnunk.

Elhúzta a száját, hát persze, legyen ő is hittérítő, terjessze a vámpírok között, hogy őt maga Quassian változtatta át és nézze, ahogy sokatmondó pillantásokat vetnek egymásra.

Nem, öreg spanyol, én nem foglak követni. Csak tudnám, hogy akkor mit tegyek?

♦

Andrea a konyhában ült egy széken és a kezében tartott hengeres tárgyat nézegette. Kettőt is talált belőle a hátizsákban, az egyik kopottabb volt, mintha már régóta használták volna, a másik teljesen új. Annak idején Gergő azt mondta, hogy ezek fegyverek, de hiába forgatta, nem tudta megmondani, hogyan tudná használni őket. Csak úgy kíváncsiságból belekotort a zsákba, hátha talál valamit, aminek hasznát veszi vagy ami ötletet adhat ahhoz, merre tovább. Néhány ruhadarabot talált, egy veszélyes kinézetű kést és két kis tégelyt, az egyikben valami finom port, a másikban szürkés színű krémet. Ezekhez nem mert hozzányúlni, félredobta őket.

Talált még néhány papírdarabot, amelyekre ismeretlen nyelvű szövegek voltak írva, egy kvarcjátékot, egy valódinak látszó játék mo­biltelefont és ezt a két hengeres valamit, az egyiket Javier ruhái közül szedte ki. A legjobban az lepte meg, hogy a hátizsák mélyéről előkerült egy köteg pénz. Először azt hitte, az is csak játék, mint a telefon, de amennyire meg tudta állapítani, a bankjegyek eredetiek voltak. Megszámolta és meglepően nagy összeget kapott eredményül, a kölyök egy kisebb vagyonnal szaladgált a világban.

Hirtelen ötlet volt, nem tervezte el előre. Amikor már nem bírta tovább és visszament a házba, hogy megnézze, mi történik Dáviddal, meglátta, hogy Javier ott fekszik mozdulatlanul. Aztán meglátta Dávidot is meztelenül, az oldalán sebekkel, amelyekből sötét vér szivárgott. A döbbenet pillanatai után döntötte el, hogy itt és most véget vet ennek.

Dávidot kivitte a kocsihoz, aztán visszatért, felrángatta a fekete fiú mozdulatlan testét az ágyra és megkötözte, olyan csomókkal, amelyeket még gyerekkorában tanult az apjától. Aztán összeszedett mindent és bedobta a kocsiba, felöltöztette Dávidot és hazahozta. Hazafelé azon gondolkodott, talán még ez sem elég, el kellene bújniuk valahová. Aztán amikor hazaértek, rájött, hogy sehová nem jutott. Dávid ugyanúgy mozdulatlan, mint ott az ágyon volt, de mintha valamivel jobb színe lenne, viszont ugyanúgy nem tudja, mi lesz vele. A kórházba nem viheti vissza, mert abból óriási botrány lenne, biztosan értesítenék a gyámhatóságot, ha ugyan már nem tették meg, egy egyszerű körzeti orvost pedig hiába hívna. Nem tehet mást, vár és reménykedik. Ha a vámpírkölyök nem hazudott, Dávid már túl van a veszélyen és meggyógyul. Nélküle is.

Az órájára nézett. Reggel van és ő még nem aludt egy percet sem. Talán amikor képes lesz kimászni az ágyból, lesznek elképzelései, hogyan tovább. A filmekben ilyenkor felhívják a híres professzort, aki iskolatárs volt a gimnáziumban, de ez sajnos nem film.

Bement a nappaliba és ledőlt a rekamiéra. Eszébe villant, hogy meg kellene fürdenie, de ahhoz is fáradt volt. Csak egy kis alvásra van szüksége, hogy összerakja az elmúlt napok történéseit és biztosan rá fog találni a megoldásra, ha van olyan egyáltalán. A fontos, hogy megszabadult attól a kölyöktől, talán örökre… ha mégsem, akkor sincs minden veszve.

A csengő hangjára ébredt. Egy pár pillanatig csak feküdt a heverőn, majd rászánta magát, hogy kinyissa az ajtót. Az ajtó felé menet megnézte magát a tükörben és megigazította a frizuráját. Kinézett a kémlelőnyíláson és hirtelen a maradék ereje is elhagyta. Az ajtó előtt egy hosszú fekete hajú fiú állt. Andrea káromkodott és arra gondolt, ez egész egyszerűen hihetetlen. Mit kellett volna csinálnia vele ahhoz, hogy végképp megszabaduljon tőle?

Javier még egyet csengetett. Andrea nagy levegőt vett és kinyitotta az ajtót.

– Még mielőtt megszólalnál: nem engedlek be, ide többet be nem teszed a lábad! Ez volt az utolsó alkalom, hogy itt vagy, legközelebb addig nem nyugszok, amíg rád nem hívok megint mindenkit, aki csak eszembe jut. Takarodj!

Javier csak nézte a nőt és azon töprengett, megkockáztassa-e, hogy beugrik az ajtón és megfojtsa, de aztán Dávidra gondolt.

– Rendben, nem fogok bemenni.

– Nem is tudnál. Nem jöhetsz be, ha nem hívlak.

– Semmi baj. Nem fogok bemenni. Csak annyit kérdeznék, szerinted véletlenül voltak ott azok a kötelek?

– Mit akarsz ezzel? – kérdezte Andrea kissé gyanakodva.

– Én? Semmit. Csak gondolkodj el azon, vajon miért akartam lekötözni Dávidot.

– Na jó, elegem van – jelentette ki Andrea és be akarta csukni az ajtót. Javier felvonta a szemöldökét.

– Tudod, hogy ha én elmegyek, te két napon belül meghalsz, ráadásul a saját fiad kezétől? Várd meg, amíg felébred és próbáld meg lefogni, ha tombolni kezd. Sok szerencsét hozzá! Most pedig becsukhatod az ajtót.

Javier kedvesen rámosolygott a nőre és leült az ajtó mellé.

– Viszont ha már eljöttem idáig, add vissza a hátizsákomat és az összes holmimat, amit elloptál.

Andrea becsukta az ajtót. Javier nem volt benne biztos, hogy újra kinyitja, de azt is tudta, hogy előbb-utóbb be fog jutni. Egyre kevésbé érdekelte, mi lesz a nővel, abban reménykedett, lesz annyi esze, hogy megértse, jobban jár, ha együttműködik vele. Egy kicsit kényelmetlenül érezte magát, mert sem Dávidnak, sem Andreának nem beszélt az átváltozás teljes folyamatáról. Igaz, ő sem ismerte, csak részleteket tudott, amiket Vasqueztől és másoktól tanult, de ezekből már sejtette, mi vár Dávidra.