A fülke elég nagy volt hármójuknak, Kerim és Julien kényelmesen, de azért szorosan egymás mellett ült. A hátizsák a lábuk előtt feküdt. Julien a sofőrt nézte, aki egy kissé molett, harminc év körüli nő volt nagy mellekkel, rövid, fiúsan sportosra vágott barna hajjal. Farmerben és kockás ingben ült a kormánynál, mintha csak egy filmből lépett volna ki, rendkívül barátságosnak tűnt, érdeklődött az úticéljuk felől is.

– Odáig nem megyek el, de azért elég közel leszek ahhoz, hogy majd ott valahol ledobjalak benneteket. Aztán mit csináltok itt errefelé? Csak nem szöktetek meg otthonról?

– Nem, mi csak kirándulunk – mondta Julien. A nő felnevetett.

– Nem baj, hazudni később is megtanulhatsz. Szóval megszöktetek. Nem baj, annak idején én is megszöktem otthonról, nem is egyszer. De aztán mindig visszamentem. Az ember mindig visszamegy. Aztán most itt vagyok. Mi a nevetek?

– Julien.

– Kerim.

– Kerim? Szép neved van, olyan egzotikus, illik az arcodhoz. Az én nevem Momo, legalábbis így szoktak hívni. Anyám Antoinette-nek keresztelt és még nem tudtam bosszút állni érte. Irtózatosan hülye egy név, még csak nem is illik hozzám, de hát ők egy kedves, aranyos, udvarias lánykát akartak, aki majd zongorázik és képeket fest, miután megszerezte a hatodik diplomáját. Amikor aztán közöltem, hogy autószerelő leszek, vége lett a világnak.

– Maga tényleg autószerelő? – kérdezte Julien. Momo rákacsintott.

– Voltam én már minden, talán csak űrhajós és népi táncos nem. De tegezzetek nyugodtan, utálom a magázódást, én tegezek mindenkit. Akinek nem tetszik, tegye szóvá. Nincs igazam?

– De – vágták rá a fiúk. Momo bólintott.

– Remek. Mit is mondtatok, miért utazgattok egyedül a világban?

– Nem mondtunk semmit – mondta Kerim. Momo bólogatott.

– Na ez az. Mondjátok csak el, mit kerestek itt!

– El kell jutnunk D…-be.

– Ezt már mondtátok, engem az érdekelne, miért nem vagytok iskolában, miért nem a szüleitekkel utazgattok és miért stoppoltok?

Kerim Julienre nézett, aki kis gondolkodás után bólintott.

– Meg kell találnunk Julien nagyapját.

– Eltűnt? – kérdezte Momo.

– Nem, soha nem ismertem, egészen két nappal ezelőttig azt sem tudtam, hogy létezik.

– Miért ilyen fontos, hogy megtaláld?

– Mert meghalt az apám és a nagyapámon kívül már nincs senkim – mondta Julien és kibámult az ablakon. Egy darabig csend volt, majd Momo megszólalt.

– Nehéz egy helyzet, az biztos. Láttam már ilyet, nem is egyet. Volt egy fiú, nálatok talán valamivel fiatalabb, őt is felvettem, az apjához akart menni, meg is mutatta a címét és elpanaszolta, hogy az anyja eltűnt, mert egy mocskos ribanc volt és őt meg otthagyta az üres házban. Szegény kölyök meg elindult, hogy megkeresse az apját. Letettem az árut és elkísértem, mert már akkor is ilyen nagyszerű csaj voltam. Aztán ott meg kiderült, hogy az apja hallani sem akar róla, még csak látni sem akarta azok után, hogy a gyerek átutazta az egész országot, hogy találkozzon vele. Megkérdeztem, hogy lehet ennyire rohadék, mire elküldött az anyámba, amit nem szeretek és jól megvertem. Én kaptam nyolc hónapot felfüggesztve, ő meg gipszet a kezére és pár öltést a fejére. Nem mondom, hogy jól jártunk, de ő is tanult belőle és én is. Cigiztek?

– Nem – mondta egyszerre Julien és Kerim. Momo bólintott.

– Helyes, ne is kezdjétek el. Nekem viszont már mindegy, tehát rágyújtok.

Julien a fülke falának dőlt és lehunyta a szemét, Kerim Momoval beszélgetett valami autós dologról, Julien pedig azon töprengett, amit Momo mesélt. Mi lesz, ha a nagyapja látni sem akarja? Persze sejtette, hogy nem így lesz, egyszerűen lehetetlennek érezte, mert vele nem történhet meg az, ami azzal a fiúval. De ha mégis? Mit csinálnak egy olyan gyerekkel, akinek senkije sincs? Intézetbe kerül? Régebben, amikor még Armanddal a város másik végében laktak, rendszeresen látták az ottani intézetis gyerekeket, ahogy kékes egyenruhájukban, kettes sorokban kézen fogva haladnak át a zebrán. Julien nagyon sajnálta őket és most arra gondolt, talán egyszer ő is ott fog lépkedni közöttük. Aztán eszébe jutott az, amit Kerim mondott. Kerim anyja valóban nagyon szerette őt és talán nem is lenne olyan rossz, ha velük élhetne. Lenne apja és anyja, lennének testvérei, mert Kerimnek két kisöccse van, hatévesek és nagyon aranyosak. De talán éppen ezért nem lenne jó. Kerimet soha nem tudná úgy szeretni, mint a testvérét, sokkal inkább úgy, mint ahogy az ember a barátnőjét szereti. Julien egy kicsit szerelmes volt Kerimbe és ez nagyon rossz kiindulópontnak látszott ahhoz, hogy testvérek legyenek.

– Föld hívja Julient, Julien jelentkezz!

Felnézett. Egy parkolóban álltak. Kerim ránevetett.

– Bocs, hogy felébresztettelek, de megálltunk enni valamit. Nem vagy éhes?

– Nem nagyon.

– Gyere már, tudom, hogy csak reggel ettél. Momo fizet mindent, szép az élet, gyerünk!

Kiszálltak a kamionból, Momo gondosan bezárta a fülkét és elindultak a vendéglő felé. Odabent alig ültek néhányan, csak egy-két kamionos, akik harsányan üdvözölték Momot és egy asztalnál néhány turista, akik fel sem kapták a fejüket a zajra, csak tovább bámulták a térképeiket. Letelepedtek egy asztalhoz, jött a pincér és megkérdezte, mit kérnek.

– Na fiúk, válogassatok. Nekem mindegy, csak hús legyen benne és nagy adag. Mid van?

– Sertés, marha, csirke, borjú…

– Legyen borjú, de két szép nagy szelet. Krumplival és valami zöldséggel. Meg hozz egy sört is, alkoholmenteset. Tudom, hogy szar íze van, de legalább legyen meg az illúzió. Ti mit esztek, fiúk?

Kerim marhasültet kért, Julien csirkét. Amíg kihozták az ételt, Momo vicces történetekkel szórakoztatta a fiúkat, Julien egy időre elfelejtette, mi nyomasztja és őszintén nevetett. Momo nagyon jól tudott mesélni és úgy általában véve nagyon szimpatikus volt, Julien egy-egy pillanatra úgy érezte, el kellene mesélnie neki mindent, de aztán mindig meggondolta magát. Látta, hogy Kerim egészen összebarátkozott a nővel és ezen elgondolkodott. Egy kicsit talán féltékeny volt Momora, de igyekezett nem mutatni. Az ebéd végén még ittak egy kólát és a fiúk elballagtak a mosdóba. Julien egy kicsit felélénkült, amikor beálltak egymás mellé a piszoárhoz és úgy tűnt, Kerim nem is vette észre, hogy állandóan őt nézte vagy ha igen, nem törődött vele.

Az út következő szakasza vidám volt, Momo bekapcsolta a rádiót és zenét hallgattak, közben beszélgettek, Momo néha énekelt egy kicsit. Nem volt rossz hangja, de igazán jól csak a karcos rockdalokat tudta énekelni. A nő saját bevallása szerint legalább háromszáz dalnak tudta a szövegét kívülről. Később Kerim mesélt néhány dolgot magáról, a családjáról és Julien feszülten hallgatta, maga sem tudta miért, de igyekezett elraktározni mindent, amit csak hallott. Később Julien is mesélt, de az ő történetei sokkal rövidebbek voltak. Utána megint Kerim mesélt és Julien lehunyt szemmel hallgatta a beszélgetésüket és a nevetgélést. Már nem volt féltékeny, inkább megpróbálta elképzelni, ahogy ott ül nagyapjával a háza előtt és beszélget vagy ahogy együtt sétálnak a faluban és az öreg mutogatja neki a nevezetességeket.

Legközelebb csak késő este álltak meg, Kerim szerint körülbelül százötven kilométerre lehettek céljuktól. Egy panzió előtt parkoltak le, Momo bement, hogy elintézze a szobát, a fiúk csendesen üldögéltek a kamionban. Julien Kerim vállára hajtotta a fejét és a barna fiú nem húzódott arrébb.

– Fáradt vagy? – kérdezte Kerim.

– Nem nagyon, csak olyan jó most… – mondta Julien és Kerim elmosolyodott.

– Tök furcsa ez az egész.

– Micsoda?

– Voltaképpen marha nagy bajban vagyunk mindketten, de én most mégis örülök, hogy itt vagyunk – mondta Kerim. – Olyan kalandos ez az utazás meg Momo is olyan, mint egy filmben, hihetetlen ez a csaj, nem is gondoltam volna, hogy egy felnőtt ilyen jó fej lehet.

– Honnan tudod, hogy most nem a rendőrségnek telefonál? – kérdezte Julien.

– Hülye vagy – mondta Kerim. – Miért telefonálna?

– Te vagy a hülye – válaszolta Julien. – Miért segítene minket?

– Mert tudja, milyen az, amikor az ember elszökik otthonról. Hallottad, amikor mesélte, nem?

– De, hallottam.

– Akkor meg mi bajod van?

– Semmi…

– Ő csak egy rendes csaj, ennyi az egész. Holnap elvisz a faluig vagy legalábbis majdnem odáig és kész, soha nem találkozunk vele többet. Miért menne a rendőrségre? Akkor nem kellett volna idáig elhoznia bennünket, a vendéglőből is felhívhatta volna őket. Ne legyél már ilyen, Julien. Bírd még ki egy kicsit, holnap ilyenkor már ott leszünk és megnyugodhatsz.

Julien nem válaszolt. Maga sem értette, miért mondta ezt, ő sem gondolta komolyan, hogy Momo a rendőrséget hívja. Féltékeny lenne? De mire is? Akár itt van Momo, akár nincs, Kerim soha nem lesz a barátja, legalábbis nem úgy, ahogy ő szeretné. Így ültek egészen addig, amíg Momo meg nem jelent és be nem tessékelte őket. A földszinten egy pult mögött öreg férfi ült, aki jöttükre felnézett, majd Momora meredt és követte őket a tekintetével, amíg csak el nem tűntek a lépcsőházban.. A második emeleten Momo kinyitotta az egyik ajtót és betessékelte őket.

– Dupla szoba, csak nekünk – mutatott körbe.

– Mi az a dupla szoba? – kérdezte Kerim.

– Két ugyanolyan szoba egymás mellett közös fürdővel. Két szoba és mégsem kettő. Viszont olcsóbb, mintha két különállót vennénk ki. Itt én fogok aludni, ti meg a másikban. Ott is csak egy ágy van, de ti még elfértek egy ágyon, én meg már öreg vagyok és nagydarab.

– Te minden éjszaka szállodában alszol? – kérdezte Kerim.

– A fenét, nem bírnám pénzzel, de most ti is itt vagytok, nem akartalak egész éjszaka utaztatni benneteket. Alszunk egyet és reggel majd tovább megyünk.

– Nem időre kell menned? – kérdezte Julien.

– Általában igen, de most csak felveszem az árut és ilyenkor korábban szoktam indulni, hogy legyen egy kis szabad időm, mert utálok úgy megjelenni, mint a mosott szar. Miért?

– Semmi, csak kíváncsiak voltunk – mondta Kerim. Momo leült az ágyra.

– Éhesek vagytok?

– Nem – mondta egyszerre a két fiú. A nő sóhajtott.

– Remek, nem sok kedvem lett volna most lemenni kaját keríteni. Azt hiszem, itt az ideje, hogy eltegyük magunkat holnapra. Ki megy elsőnek fürdeni, ti vagy én?

A fiúk összenéztek. Julien vállat vont.

– Jól van, akkor megyek én – mondta Momo. – Addig menjetek át a másik szobába és ha leskelődni mertek, mindkettőtöknek csomót kötök a… na gyerünk.

A fiúk engedelmesen átmentek a másik szobába, Momo bezárta az ajtót és nemsokára hallották, ahogy zubogni kezd a víz odabent. Kerim az ajtóhoz óvakodott és belesett a kulcslyukon, aztán vigyorogva fordult vissza és két kézzel mutatta Juliennek, hogy Momonak mekkora mellei vannak. Talán azt várta, hogy Julien is nevetni fog, de ő ahelyett majdnem sírva fakadt. Kerim tanácstalanul ült vissza a székre és nem tudta, mit mondjon. Csak ültek csendesen és hallgattak. Amikor tíz perc múlva Momo kinyitotta az ajtót, intett a fiúknak, hogy mehetnek.

– Leskelődött, igaz? – kérdezte Julient Kerimre mutatva. A fiú vállat vont, de nem kerülte el a figyelmét, hogy Kerim és Momo összekacsintottak, majd a barna bőrű fiú elnevette magát. Momo visszavonult és Kerim vetkőzni kezdett, minden szégyenlősség nélkül dobálta le a ruháit és ettől Juliennek gyorsabban kezdett verni a szíve. Még soha nem látta Kerimet ruha nélkül és ez eddig élete egyik legnagyobb álma volt, de most, amikor az álom teljesülhetett volna, úgy érezte, sokkal szebb ez álomként. Kerim bement a fürdőbe, de nem csukta be maga mögött az ajtót, így Julien láthatta, mit csinál. Nekidőlt a falnak és nézte, ahogy a barna fiú a zuhany alá áll és szappanozni kezdi magát. Julien csak nézte, meg sem fordult a fejében a szex, egyszerűen csak gyönyörködött barátja testében. Kerim vékony volt, de izmos, mellbimbói aprók voltak, szinte alig látszottak és bőrének gyönyörű barnasága lenyűgözte Julient, aki egyszer csak felállt és a fürdő ajtajához lépett, nekidőlt az ajtófélfának és úgy maradt, nézte Kerim fenekét, hátát, lábát és mindazt, amiről eddig csak álmodozott. Egyszer csak Kerim megfordult, ránézett és azt kérdezte:

– Te most engem nézel?

– Ki mást nézhetnék? – kérdezett vissza Julien. Kerim elgondolkodva állt a zuhany alatt egy darabig, majd azt mondta:

– Azt hiszem, most sok mindent megértettem. Még sosem láttam senkit, aki így nézett volna rám és azt hiszem, már tudom, mit érezhetsz. Te tényleg engem nézel, engem tartasz izgatónak, amikor a szomszéd szobában ott van egy igazi nő. Jól van, tudom, már beszéltünk erről, de csak most értettem meg, ahogy láttam az arcodat. Talán nem kellene ezt mondanom, de Julien, én őszintén sajnállak téged.

Julien sírva fakadt, Kerim utolsó mondata tőrdöfésként érte. A tenyerébe temette az arcát és csak sírt. Kerim nézte egy darabig, majd kilépett a kádból, odament Julienhez és megsimogatta a arcát, de Julien eltolta magától. Kerim megfogta Julien karját, a fiú ránézett. Kerim megölelte és magához szorította. A két fiú teste egymáshoz tapadt és Julien lassan megnyugodott. Kerim néha megsimogatta a fejét és Julien szorosan átkarolva tartotta.

– Ne haragudj, bunkó voltam – mondta Kerim. Julien nem válaszolt, csak Kerim vállát simogatta, aki hagyta és nem mozdult. Kerim maga felé fordította Julien fejét és adott az arcára egy puszit.

– Bocsáss meg, nem akartalak megbántani, csak… tényleg csak most értettelek meg, most látom, mit jelent melegnek lenni, mit jelenthet így élni. Szeretlek téged, Julien, a barátom vagy.

Julien válaszolni akart, talán csak annyit mondani, hogy köszönöm, amikor kopogtak az ajtón.

– Mi a fene tart fél óráig, fiúk? Itt ülök és hallgatom, ahogy folyik a víz. Gyertek már ki onnan, én rövidebb idő alatt elkészülök, pedig nőből vagyok.

Kerim finoman eltolta magától Julient, majd megtörölközött és elindult az ágy felé. Julien hangos sóhajjal vetkőzni kezdett. Gyorsan megfürdött és fogat mosott, majd lefeküdt Kerim mellé. Az ágy elég széles volt kettőjüknek és Julien vigyázott, nehogy Kerimhez érjen és arra gondolt, talán a holnapi nap jobb lesz, mint ez a mai volt. Talán ezután minden nap egy kicsivel jobb lesz, mint a mai volt.

Néhány perc múlva Kerim felült az ágyban. Julien odafordult.

– Hová mész?

– Átmegyek Momohoz beszélgetni egy kicsit – mondta Kerim.

– Azt mondta, aludni akar.

– Akkor legfeljebb nem enged be – vont vállat Kerim. Julien nézte, ahogy Kerim átmegy a fürdőszobán és bekopog a másik ajtón. Néhány másodperc múlva az ajtó résnyire nyílt, majd teljesen kitárult és Kerim belépett rajta. Julien visszafordult és újra lehunyta a szemét. Nem volt igazán álmos, talán az izgalom miatt, hiszen holnap találkozhat a nagyapjával, talán azért, mert még mindig nem hagyta nyugodni Kerim mondata, hogy sajnálja őt, amiért meleg. De az is lehet, hogy egyszerűen az zavarja, hogy Kerim most ott van Momonál és ki tudja, mit csinálnak együtt. Momo mégiscsak egy felnőtt nő, akinek nem kellene együtt nevetgélnie egy gyerekkel, ráadásul látta, hogy időnként még össze is kacsintottak, sőt Kerim mintha az étteremben túlságosan is közel ült volna a nőhöz. Talán akar valamit tőle? Lehet, hogy most sem beszélgetni akar vele? De nem, ez nem lehet, egy felnőtt nő nem fog leállni egy tizennégy éves fiúval, bár Kerim nagyon helyes fiú és Juliennek melege lett, amikor visszaemlékezett a meztelen Kerim látványára. Momo meg lehetne vele elégedve és igen, ő is meg lenne elégedve vele…

Amikor kinyitotta a szemét, hirtelen nem is tudta, hol van, álmában újra otthon volt és a szobájában játszott valami furcsa gömbbel, ami világított és elugrált előle, de ő mindig utolérte. Egy pillanatig ébren is a gömböt kereste, aztán rájött, hogy csak álom volt. Felült az ágyban. Kerim nem volt sehol. Kimászott az ágyból és felöltözött, megkereste a cipőjét és belebújt, aztán megállt a szoba közepén és körülnézett. Ma este talán már a nagyapjával lehet. Átment a fürdőbe és pisilt, majd megmosakodott és fogat mosott. Ahogy kinyitotta az ajtót, eszébe jutott valami. Bekopogott Momo ajtaján, de nem kapott választ. Újra kopogott, majd próbaképpen lenyomta a kilincset. Az ajtó kinyílt és Julien meglepődött, azt hitte, a nő zárva tartja éjszakára.

Belépett a szobába, amely az övék tükörképe volt. Odabent sötét volt, az ablak résnyire nyitva ugyan, de a vastag sötétítőfüggöny be volt húzva. Amikor a szeme hozzászokott a félhomályhoz, meglátta az ágyban fekvő Momot, nyakig be volt takarózva. A következő pillanatban azt is észrevette, hogy az ágyban még valaki fekszik. Nem kellett töprengenie ahhoz, hogy kitalálja, ki az. Kerim barna testét látta Momo mellett és ha még lett volna egy szemernyi kétsége afelől, hogy csak elnyomta az álom beszélgetés közben, a fiú meztelensége azt is eloszlatta. Hosszú percekig csak állt és nézte Kerimet, de nem gyönyörködött benne, inkább azt próbálta elhitetni magával, hogy amit lát, csak egy újabb álom és nemsokára fel fog ébredni, de aztán inkább megfordult, kiment a szobából és vissza a sajátjába. Ott leült az ágyra és azon töprengett, mit tegyen.

Legszívesebben felkeltette volna Kerimet és felpofozta volna, de tudta, hogy úgysem lenne képes rá. Végül csendesen pakolni kezdett, minden holmiját becsomagolta, a nehéz zsákot a hátára vette és kilépett a folyosóra. A két szoba közötti ajtókat nyitva hagyta, hadd tudják meg azok ketten, hogy észrevette őket és ne legyenek kétségeik azzal kapcsolatban, miért hagyta ott őket. Végigballagott a folyosón, le a lépcsőn és ki a kapun. A recepción nem volt senki, hát bedobta a pult mögé a kulcsot és elindult az út mentén. Emlékezett rá, merre kell mennie és bár tudta, hogy nagyon messze van még a céltól, de nem érdekelte. Csak ment és ment, a hajnali hűvös levegő kicsit felfrissítette, de gondolatai ugyanolyan nehezek és lomhák maradtak. Egyre csak azt látta maga előtt, ahogy Kerim ott fekszik meztelenül a nő ágyában és úgy érezte, most már tényleg csak egyvalami mentheti meg, a találkozás nagyapjával. Kerim már nem volt fontos, hiszen elárulta. Lehajtott fejjel lépkedett az út mellett és azon járt az agya, hogyan tovább. Próbálta eldönteni, most mit érez Kerim iránt, de nem tudta megfogalmazni. Legszívesebben azt mondta volna, hogy gyűlöli, de ez nem volt igaz. Nem gyűlölte, de haragudott rá, amiért bebújt egy nő ágyába, pedig tudta, nagyon jól tudta, hogy ő az, aki igazán szereti őt. Természetesen tudta, hogy Kerim a lányokat szereti, de titkon reménykedett abban, hogy mindez megváltozik egyszer és Kerim rájön, hogy voltaképpen őt szereti… Julien megrázta a fejét. Hogyan hihetett ebben a hülyeségben? Teljesen világos volt előtte is, hogy Kerim sosem fogja úgy szeretni, ahogy ő álmodozik róla, mégis most, ahogy ott ballagott egyedül az úton, úgy érezte, elárulták. Martin is milyen furcsán viselkedett vele, most Kerim is… lehet, hogy soha nem lesz senki, aki úgy szeretné őt, ahogy ő akarja?