Amikor magához tért, csend volt körülötte, furcsa, mély csend és ez egy pillanat alatt felébresztette. A következő pillanatban már tudta, mi történt, amíg kábultan feküdt. Kezeit és lábait nem tudta mozdítani, az ágyhoz voltak kötözve azzal a kötéllel, amit ő maga font Dávid féken tartására és amelyről pontosan tudta, mennyire erős. Hirtelen ötlettől vezérelve lehunyta a szemét és koncentrált, valami olyasmit keresett, amit eddig még soha. Eszébe jutott, hogy most már képes arra, hogy mentálisan felkutassa Dávidot. Képesnek kellett lennie rá, hiszen a saját vére ott kering az ereiben, mint ahogy Dávidé is az övében, a részévé vált.

Kereste, de sehol nem találta, minden fekete és üres volt körülötte. A többieket, Juanitát, Alene-t és másokat ugyanúgy észlelte, mint korábban, de Dávid nem volt sehol. Ellenben három olyan jelet is érzett, amelyek közel voltak hozzá, de nem voltak ismerősek. Ez viszont már nagyon gyanús volt.

Nem kellett sokat töprengenie ahhoz, hogy kitalálja, mi történt. Vajon mit gondolhatott ez az idióta ribanc? Azt hitte, ilyen könnyű lesz? Csak megkötözi és máris megoldotta a problémát? Eddigi tapasztalatai alapján szinte elképzelhetetlen, hogy egyszer csak három nem emberi jelet észlel a közelben, ez csak azt jelentheti, hogy Angyalok és nem véletlenül vannak itt. Kimeresztette karmait és megpróbálta elvágni a kötél szálait, mivel eltépni nem tudta. Elég lassan haladt, mert a kötél nagyon jó anyagból volt, ráadásul kettőt-kettőt össze is font, hogy kibírja az átváltozási időszakot. Remek. Lehet, hogy saját magát ölte meg ezzel az ötlettel? Ez a három, bárki is legyen, nemsokára itt lesz, talán csak néhány perce van.

A kötél vagdosása közben körbepillantott, a hátizsákot nem látta és a ruháit sem. Lehet, hogy ez a kurva mindent elvitt? Ha igen, a kardot sem hagyta itt, ezért önmagában megérdemli a halált. Dühében nagyon rántott a kötélen, az ágy panaszosan megreccsent és bal keze kiszabadult. A többi már könnyebben ment, a lábait tartó köteleket átrágta és kiugrott az ágyból.

A három jel közelebb ért, majd hirtelen megszűnt. Visszaemlékezett a kikötőben történtekre és rájött, hogy a védelmező energiaburok az Angyalok új találmánya lehet, valami olyasmi, amivel ő nem rendelkezik. Persze nem nagy baj, hiszen ők nem tudnak távolról érzékelni, legalábbis remélte.

Ott állt a szoba közepén meztelenül, kard nélkül. Az egyik sarokban látott egy fémrudat, de nem tűnt elég erősnek, ezért inkább otthagyta. Végignézett magán, sajnos a bőre elég fehér, ha kimegy a házból, a holdfényben kiváló célpont lesz. A franc ebbe a nyomorult ribancba! Mégis magához vette a rudat a sarokból, többet ér, mint a puszta keze.

Egy ajtó és egy ablak, csak ezeken keresztül juthatnak be, a tető felől kissé nehézkes, de akár onnan is várhatja őket, valószínűleg mindhárom helyről fognak támadni. Nem kétséges, hogy Andrea keze van a dologban. Javier arra gondolt, majd meglátja, mire megy a kezével, ha letépi és átdöfi vele a mellkasát! Bár valószínűleg erre nem lesz szükség. Legszívesebben hagyta volna, hadd csinálja végig, amit elkezdett, de ezt mégsem tehette meg.

Megállt a szoba közepén, egyenlő távolságra az ajtótól és az ablaktól. Körülötte csend volt, hallotta odakintről a szél hangját, valami ütemesen reccsent egyet-egyet a tetőn, de ember okozta zajt nem hallott. Lehunyta a szemét és megpróbált kevésbé emberhez köthető jeleket keresni, de csak néhány, nyilvánvalóan állathoz tartozót talált, talán kutya, macska vagy valami efféle lehet. A következő pillanatban megmarkolta a rudat és az ablak felé fordult vele. Mennyi az esélye annak, hogy három kutya járkál a ház körül?

A következő pillanatban valami mozdult odakint és hatalmas csörömpölés kíséretében egy alak repült be a szobába, magával sodorva az ablaküveg és az arra ragasztott újságpapír darabkáit. Klasszikus mozdulat volt, beugrik az ablakon, bukfenc a földön, arrébb gurul és támad, miközben a másik az ajtón keresztül érkezik. Ha nem számított volna rá, csakugyan így is történt volna, így azonban az Angyal csak az ugrásig jutott, bevetődve az ablakon egyenesen a fémrúdra nyársalta fel magát, amelynek másik végét Javier ki is támasztotta a lábával. Egy gyors mozdulat és már ki is tekerte az Angyal nyakát.

Ugyanebben a pillanatban az ajtón keresztül is érkezett egy támadó, kezében karddal és az ablaknyílásban megjelent egy újabb Angyal. Javier lenézett, megpróbálta felmérni, milyen fegyver van az átszúrt Angyalnál, de nem látott semmit, így kirántotta a férfi testéből a rudat és megpróbált úgy helyezkedni, hogy mindkettejüket szemmel tarthassa.

– Állj meg, Javier! Dominic testvér vagyok és azért jöttem, hogy bosszút álljak rajtad megölt testvéreimért – mondta egyikük, egy szőke, magas férfi. Kardjának pengéjén megcsillant a hold halvány fénye, ahogy a rozzant tető egy nyílásán beszűrődött.

– Üdv, Angyal! Ha nem zavar, hogy nincs kardom, ezért tisztességes küzdelemről szó sem lehet, csak gyere, így is megöllek!

– Már mások is próbálták, de eddig senkinek sem sikerült. A küzdelem becsületes lesz, de ugye megérted, hogy nem fogok kardot adni a kezedbe? Harcolj azzal, amid van, mi is azt tesszük.

– Értem. Ez a becsület általatok ismert definíciója. Hát legyen – mondta kedvesen Javier. Támadásba lendült, a szőke felé indult, a rúddal ütni akart, bár tudta, hogy a férfi hárítani fogja. Így is történt, visszavágott, Javier a rúddal felfogta a csapást, de már érezte, hogy nem lesz elég erős a harchoz, előbb-utóbb egy nagyobb csapástól el fog törni.

Igyekezett úgy fordulni, hogy szemmel tarthassa a másik férfit is, aki bemászott az ablakon és támadóállást vett fel, kezében a kardjával. A szoba szerencsére nem volt túl nagy, ezért a két Angyalnak egymást is figyelnie kellett. Javier hátracsapott a rúddal, hogy a háta mögött állót megzavarja, majd a szőke férfi felé indult. Egy csapás balról, egy jobbról, megint balról és amikor már várta a következőt, elengedte a rudat. Az Angyal egy pillanatig követte a szemével, ez elég volt ahhoz, hogy Javier egy fél lépéssel közelebb kerüljön hozzá és karmaival belekapjon az arcába. A férfi felüvöltött, de nem kapott az arcához, ahogy a fiú várta. Szemei felvillantak és támadásba lendült. Az első csapás elől Javier félrehajolt, a második elől eltáncolt, közben felkapta a rudat a földről és hirtelen fordulattal a másik Angyal felé csapott, aki már egészen közel merészkedett.

A szőke férfi rendületlenül csapkodott és megpróbálta a fiút társa felé terelni, már kettőjük csapásait kellett kerülgetnie, egyszer elbotlott egy földön heverő téglában, ezt megmarkolta és félregördült, egy pillanattal később két kard is lecsapott arra a helyre.

A fémrúd kiesett a kezéből és nem volt ideje utánakapni, A szőke férfi felé egy marék port szórt, aki önkéntelen mozdulattal kapta maga elé a kezét, társát pedig megcélozta a téglával. Minden erejét beleadta a dobásba, a tégla szinte porrá omlott a falon, nagy vakolatdarabot verve le onnan.

Javier felpattant. Gyors pillantással felmérte, hogy mind az ajtótól, mind az ablaktól túlságosan távol van. A két Angyal tekintete egy pillanatra összevillant és egyszerre támadtak. Javier felugrott a levegőbe, megkapaszkodott egy tetőgerendában. A szőke férfi feléje csapott, de a fiú túl magasan volt ahhoz, hogy eltalálja, viszont amikor lendületes csapása túljutott azon a ponton, ahol a penge még veszélyes lehetett volna rá, Javier elengedte a gerendát és egyenesen a férfi arcába ugrott.

Ha bakancsban lett volna, nagyobb kárt tudott volna okozni neki, de így sem panaszkodhatott. Bal lábával telibe találta a férfi arcát, jobb lába a mellkasán landolt, ezzel bizonyára eltörte egy-két bordáját. Az Angyal elvesztette az egyensúlyát és a földre zuhant.

Amikor földet értek, Javier egy gyors ütéssel bezúzta a férfi koponyáját és éppen megfordult volna, hogy kivegye a kardot a kezéből, amikor a másik Angyal egy villámgyors mozdulattal az oldalába vágta a pengét. A fájdalom jéghideg érzése végigcikázott Javier testén, szinte érezte a hideg penge minden centiméterét.

Egy ember képtelen lett volna felállni, de Javier megtette. Megragadta a férfi kardot tartó kezét és a csuklójába mélyesztette a karmait. Egy gyors mozdulattal elroppantotta az alkarcsontjait, majd egy erőteljes rúgással hátrébb lökte. A férfi teste nekicsapódott a falnak és úgy maradt. Javier gyorsan a kardhoz kapott és kihúzta a sebből, közben akkorát ordított fájdalmában, hogy a falhoz csapott férfi összerezzent. Érezte, hogy az oldalából folyik a vér, de már érezte azt a furcsa, tompa zsibbadást, ami a gyógyulás jele volt.

Körbefordult. A szőke férfi mozdulatlanul hevert a földön, keze mellett a kardja, Javier villámgyorsan felvette, összecsukta és megszokott mozdulattal az övébe akarta tűzni, de rájött, hogy ez most nem fog sikerülni. A biztonság kedvéért még sarokkal beletaposott a fekvő férfi mellkasába, aztán a másik felé fordult. Legnagyobb meglepetésére az Angyal talpon volt és ami még ennél is meglepőbb volt, pisztolyt tartott a kezében. Javier a döbbenettől mozdulni sem tudott, a lőfegyver egy Angyal kezében teljesen elképzelhetetlen volt, az évszázados vagy talán évezredes törvényeket rúgta fel vele. Tekintetük találkozott és Javier felkészült a fájdalomra.

A villanást látta, de mire a lövés hangja elért hozzá, már nem volt a lövedék útjában, valami átvette az irányítást a teste felett és oldalra lendítette. Hallotta a lövedék hangját és ahogy tompa puffanással becsapódott a falba. Ahogy földet ért, már érkezett is a következő lövedék, ami mellette csapódott a padlóba. A férfi felé lendült, aki harmadszor is ráemelte a pisztolyt, de elsütni már nem volt ideje. Az Angyal arrébb mozdult, emiatt Javier vállal érkezett a falnak és ez fájdalmas volt, de a másik kezével pont a két szeme között találta el a férfit. Koponyája recsegve tört ketté és az Angyal csendesen lecsúszott a fal tövébe.

Javier fülében még visszhangzott a lövések döreje, oldala lüktetett, érezte, ahogy végigfolyik lábán a vér, a válla is fájt. Állt néhány másodpercig, hogy lehiggadjon, de a feszültség továbbra is ott szikrázott az agyában. Hirtelen felüvöltött és rugdosni kezdte a halott férfi testét, érezte, hallotta a bordák reccsenését, de csak rugdosta, amíg a férfi mellkasa formátlanná nem vált és természetellenes módon előre nem hajolt ültében, akkor lerogyott mellé és lehunyta a szemét.

Nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy kerültek ide. Az volt a furcsa, hogy csak hárman voltak. Legközelebb majd hatan jönnek és nem mondhatja, hogy hatékonyan harcolt. Gyenge volt. Ez így nem lesz jó, hogyan fog majd bármit is megtanítani Dávidnak, ha képtelen pár mozdulattal elbánni három ilyen kis tetűvel, még ha Angyalok is.

Mi lesz vele Vasquez nélkül? És mi lesz velük, ha mostantól minden Angyal pisztolyt fog hordani? Nem ez volt az első alkalom, hogy fegyvert fogtak rá, de az első eset, hogy egy Angyal megszegte az íratlan törvényt. Soha nem használtak más fegyvert, csak a kardot és mindazokat az eszközöket, amelyeket találtak, mint például a fémrúd. Soha nem használtak semmi olyasmit, amit az emberek találtak fel, ez ellentétes volt mindazzal, amit az elmúlt évszázadokban képviseltek. A golyó ellen is lehet védekezni, de hol marad így a tisztességes, ember-ember elleni harc?

Még ült egy darabig és azon gondolkodott, mit csináljon. El kell tüntetnie ezeket a nyomorultakat, aztán keresnie kell magának ruhát és némi ételt, leginkább persze vért, lehetőleg nem egy Angyalét, azután meg kell keresnie Dávidot.

Erőt vett magán és felállt. Kivonszolta a három hullát a házból, aztán alaposan megnézte és kizsebelte őket. Mindhárman fekete nadrágot és pulóvert viseltek, fekete kesztyűvel. A legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha a testüket a kútba dobja, de ha visszatér, mert vissza kell térnie, nem mérgezheti meg az egyetlen vízforrást.

Hatalmas sóhajjal kezdett neki a ház mellett egy gödör ásásának. Előrehajolva, karmaival rásegítve, a két lába között kaparta hátra a földet, majd tovább mélyítette, közben elképzelte, hogyan fogja darabokra tépni Andreát. Amikor elkészült a gödör, belefektette a három testet, a föld nagy részét visszasöpörte, aztán elnyúlt a sír tetején és pihent egy keveset.

Amikor úgy érezte, kissé már magához tért, a férfiaktól elszedett holmikat felnyalábolta és elrejtette a ház mellett egy kis épületben. Közben folyamatosan káromkodott, mert amikor jobban körülnézett a sötét, poros kamrában, rengeteg szerszámot fedezett fel a falnak támasztva. Mennyivel könnyebb dolga lett volna, ha megtalálja a kapákat vagy azt a baltát a sarokban! De legalább tudja, hol kell keresnie legközelebb. Miután mindennel végzett, húzott a kútból egy vödör vizet és lemosta a sebeit, hosszan piszkálta körmei alól a földet és megpróbálta magát úgy-ahogy elfogadható formába rendezni.

Amikor mindennel készen volt, visszament a házba és gyorsan félrerugdalta a szoba közepéről a szükségtelen dolgokat, az ablak darabkáit, üvegcserepeket, miegymást, majd kilépett a ház elé. Odakint teljes volt a sötétség, csak a hold sápadt fénye világította meg a lepusztult tanyát. Felnézett az égre, villámgyorsan betájolta magát és elindult.

Majdnem olyan jól látott a sötétben, mint nappal, fülei elég érzékenyek voltak ahhoz, hogy a legapróbb zajt is meghallják. Érezte, hogy a hűvös levegő végigsimítja a bőrét és újra kezdte magát jól érezni, bár nagyon fáradt volt. Tudta, hogy útba kell ejtenie az egyik szomszédos tanyát, addig csak gyalogolni tud, de ha talál valami nagyobb állatot, már fel tud készülni nagyobb útra is.

Az út a szomszéd tanyáig hosszú volt, legalább egy félóráig tartott. Pár száz méter után észrevette, hogy valami kutyaféle a nyomába szegődött, ennek az első pillanatban megörült, de amikor egy pillanatra szembefordult az állattal, azonnal tudta, hogy veszett kutyával van dolga. Beteg állat véréből soha nem ivott, bár valószínűleg semmi baja nem történt volna, de undorodott tőle. Megtehette volna, hogy ügyet sem vet rá, az állat valószínűleg nem támadta volna meg, valamiért még a vadabb kutyák is óvakodtak attól, hogy harcba szálljanak vele, de megsajnálta és nem akarta, hogy kínok közt pusztuljon el. Bevárta a sompolygó állatot és amikor elég közel ért, rávetette magát, egy gyors mozdulattal eltörte a nyakát, lefektette a földre és továbbment.

Miután látta, hogy ezzel a sebességgel csak sokára fog odaérni, futásnak eredt. Könnyedén kerülgette az akadályokat, éles köveket, ágakat és lendült át egy-egy bokor felett. Fürgébb volt, mint egy ember, de mivel megsérült, lassabban haladt, mint amire képes lett volna.

Először csak néhány, majd egyre több élőlény jelenlétét érezte, de ezek a jelek gyengék voltak és nem tudatosak, hiányzott belőlük az emberi intelligencia, egyszerű állatok voltak, baromfik, tehenek, lovak és egyebek. Pár perccel később már látta a házat. A tanya közelébe érve lelassított és szemügyre vette a környéket.

Csak egy régi parasztház, mellette istálló, tyúkólak, mögötte pedig szántóföld. Átvetette magát az ingatag deszkakerítésen és meglapult. Merre menjen? A jól tartott lovak vére különösen tápláló, de magukat az állatokat ki nem állhatta, formátlannak és torznak tartotta őket. A közelben egy kutyát is érzett, várta, mikor kerül elő, de az állat nem mozdult, egyhelyben lapult valahol a tyúkólak mellett. Egy csirkét akart szerezni, mivel annak a húsát nyersen is bármikor megette, de nem tudta, mi vár rá. A mozdulatlan kutya nyugtalanította, bár képes lett volna elbánni akár egy harcra tenyésztett állattal is.

A ház felé nézett és megpróbálta kideríteni, hányan laknak odabent. Egyetlen embert érzett odabent, de a felőle érkező energiahullámok alapján ő sem tudott segíteni, nyilvánvalóan részeg volt. Úgy döntött, mégis bemegy a házba és ott néz körül, de már megtanulta, hogy bizonyos szabályok rá is vonatkoznak.

Fellépkedett a nyikorgó lépcsőfokokon a verandára és bekopogott az ajtón, majd kissé hangosabban megismételte. Odabentről zajt hallott, valami leesett a földre és összetört, káromkodást is hallott. Kulcscsörgés hallatszott és nemsokára kinyílt az ajtó. Az ajtónyílásban egy férfi állt, kopott farmernadrágban, sárga kockás ingben. Ötven éves lehetett, haja őszes volt, kissé kócos, arca borostás, mozdulatai tétovák, éreződött rajta az alkoholszag. A férfi döbbenten meredt a fiúra.

– Hát te hogy kerülsz ide?

– Megtámadtak, segítsen!

– Az istenit… na gyere be gyorsan – mondta és megvakarta a fejét.

Javier belépett. Az előszobában félhomály volt, fogasokat látott, egy kis szekrényt, beljebb csukott ajtókat. Csak a konyhában égett a lámpa, a férfi oda terelte be, majd kirobogott. Javier körülnézett. Az asztalon kisrádió szólt, mellette egy literes üvegben átlátszó folyadék és egy kis pohár. Ormótlan, régi tányérban néhány pogácsa, mellette egy doboz cigaretta és egy öngyújtó.

Az ajtó mellett egy fogason régi kék kabát lógott, közvetlenül mellette gáztűzhely állt és egy nagy gázpalack. A másik sarokban hűtőszekrény, ajtaján cetlik és néhány gyümölcsöt formázó hűtőmágnes.

A férfi visszatért, kezében egy halom ruhát hozott.

– Ezek között akad majd, ami jó lesz rád – mondta. Kiválasztott egy kék farmernadrágot és a fiú felé dobta, majd egy fekete pólót is, amelyre valami céglogó volt festve. Letett az asztalra egy pár fehér edzőcipőt is, Javier egyetlen pillantással felmérte a ruhákat és tudta, hogy ezek pont megfelelnek majd. Szeretett volna egy alsónadrágot is, de nem szólt. Felvette a farmert, amely egy kicsit nagy volt rá, de azért jobb volt, mint meztelenül járkálni, még ha szerette is. A cipő is pont megfelelt, valaki már kitaposta. Csak remélte, hogy az illető tisztább volt, mint a férfi, aki most ott gyűrögette a kabátját és őt nézte.

– Köszönöm – mondta Javier.

– Be kellene vigyelek a városba, de részeg vagyok és ha még egyszer elkap a rendőr, baszhatom a jogsimat – mondta és az üveg felé intett.

– Nincs semmi bajod? Nem vertek meg?

– Nem, semmi bajom.

– Nem vagy éhes? Csinálok egy rántottát.

– Nem kérek, köszönöm…

Javier a férfit nézte, most sokkal intenzívebben érezte a felőle érkező energiahullámokat és egyre több mindent értett meg belőlük.

– Hogy jutok be a városba? – kérdezte.

– Reggel beviszlek motoron. Jó kis motor, majd meglátod. Szépen megy… a fiamnak vettem, drága volt. De megvettem neki. Meg. Mégis elment az anyjával, a motort meg itt hagyta.

Töltött magának egy pohár pálinkát és felhajtotta, aztán a tányérban kezdett kotorászni, megtapogatott néhány pogácsát, az egyiket kivette, de vissza is dobta és újra töltött.

– Ott van kint a fészerben, nézd csak meg, majd reggel meglátod. Most aludj, bemehetsz a szobájába, balra van ott kint – intett az ajtó felé.

Javier odalépett hozzá és megállt előtte.

– Köszönöm, hogy segített. Sajnos nem tudom meghálálni – mondta őszintén, majd bal kezével egy ponton megszorította a férfi nyakát, akinek fennakadtak a szemei és az asztalra borult.

Elrendezte a férfi karjait, hogy kényelmesebben feküdjön, aztán kiment az előszobába. Ahogy remélte, a fogason ott lógott a motor indítókulcsa.

Kiment a házból, egyenesen a fészerbe, az ajtó be sem volt zárva. Azonnal megtalálta a motort, szép nagy gép volt, legalább kétszáz kiló, elgondolkodva nézte egy darabig. Bár az ereje megvolt ahhoz, hogy akár a feje fölé is emelhesse, de mivel alig volt ötven kiló, nem volt biztos benne, hogy az úton képes lesz megtartani. Megnézte az üzemanyagtartályt, szinte teljesen tele volt.

Sarkon fordult és a tyúkólhoz ment. Gyorsan cselekedett, két perc múlva már ismét a fészerben volt és a tyúkról tépkedte a tollat. Még meleg volt és Javier egyre éhesebbnek érezte magát. Fogait belemélyesztette az állat nyakába és nagy kortyokban inni kezdte a vérét, aztán karmaival feltépte az állat mellén a bőrt, néhány mozdulattal lenyúzta róla és beleharapott a puha húsba.

Az emberek között töltött évek alatt megszokta a főtt és sült húsok ízét, de néha nyersen is megette, egyszerűen élvezte a vad, természetes ízeket, a véres húst pedig különösen zamatosnak találta. Amikor végzett, a tyúk maradványait jó messzire eldobta, megtörölközött egy ott talált ruhadarabban és elkezdte tolni a motort. Ahogy kiért a poros földútra, felült rá, beindította és tett vele néhány kört gyakorlásképpen. Soha nem volt jó motoros, nem is nagyon próbálkozott vele, de gyorsasága és jó reflexei segítségével gyorsan megbarátkozott vele. Felnézett az égre, betájolta magát és elindult.