Jacques-nak igaza volt, mint már annyiszor. Azon az estén valami olyasmit tapasztaltam meg, amit eddig még soha és ez segített egy kicsit abban, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyen vagyok és amilyenné válnom kell. Egyetlen dolog miatt éreztem félelmet még: ha elképzeltem, hogy eljön a nap,…

  – Engem keresel? – hallottam hirtelen egy hangot a hátam mögül. Megpördültem. Jacques állt mögöttem szürke utazóruhában, a lába mellett egy bőrönddel. Elnevette magát. Gondolkodás nélkül a nyakába ugrottam. Ahogy magához ölelt, én is elnevettem magam. – Ne keltsünk feltűnést – suttogta.…

  Hazaérkezésem után úgy éreztem, végleg elfelejthetem a Saint-Michelt, Zobert, mindent és mindenkit, aki az utóbbi egy évben keserűségre adott okot. Örültem, hogy soha többé nem kell visszamennem a kollégiumba, nem kell találkoznom senkivel, aki azokra az időkre emlékeztetne. A nyárnak sem volt…

  Július végén, egy hétfői napon vonatra ültem Dusset úrral. Bár tanítóm kiváló munkát végzett és úgy éreztem, nincs olyan kérdés, amelyre ne tudnék ha nem is kitűnő, de elfogadható választ adni, mégis féltem. Nem a vizsgáktól, sokkal inkább attól, ami vár rám. Féltem attól, hogy ha meglátom a…

  Negyedik rész: Ígéretek Apám dolgozószobájának ajtajánál álltam és fülemet az ajtóra szorítottam. Nem reméltem, hogy tisztán fogok hallani minden hangot, de rövid idő múlva rá kellett jönnöm, hogy apám előrelátó volt és olyan halkan beszélt, hogy abból semmit nem hallottam. Legszívesebben…

  Otthon sokat beszélgettünk, a legtöbbet apámmal, de sokszor anyámmal is. Apám általában a dolgozószobájába hivatott, anyámmal a kertben sétálgattunk, de minden alkalommal ugyanarról beszéltünk. Mindketten érteni akarták, mi vitt rá arra, hogy kést fogjak valakire. Hiába mondtam el újra és újra…

  Kinyitottam a szemem. Kissé fájt a fejem és furcsán éreztem magam. A bal kezem tompán sajgott és amikor megpróbáltam megmozdítani, belényilallt a fájdalom. A levegő friss volt, de egy kissé gyógyszerszagú és ebből rájöhettem, hogy kórházban vagyok. Első gondolatom Zober volt. Mit tettem? Valóban…

  Csendesen ballagtunk visszafelé, még mindig egymás kezét fogva. Még szinte teljesen sötét volt, az égen ragyogtak a csillagok, kellemes hűvös szellő fújt és a nedves fű illata érződött. Minden olyan csendes és békés volt, szinte hihetetlen volt, hogy még mindig a kollégiumban vagyunk. David…

  "Drága apám! Azért írok csak apámnak, mert nem akarom, hogy anyám bármit is megtudjon erről. Szeretném, ha úgy olvasná ezeket a sorokat, hogy tudja, soha nem követtem el olyasmit, amivel szégyent hoztam volna a Le Chatelier névre és azok a vádak, amelyeket a kollégium és Leblanc úr hozott fel…

  Csendesen ültem a széken. Velem szemben Leblanc úr titkára, elmerülten lapozgatott valami nagy könyvben, néha lejegyzett valamit. Nem is foglalkozott velem, mintha ott sem lettem volna és ennek örültem. Semmi kedvem nem volt kérdésekre válaszolni vagy ami még rosszabb, tanácsokat hallgatni. Zober…